3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. július 28. | govinda

Gyász: Elhunyt J.J. Cale

Copyright:

A legendás zenész-dalszerzőt, akinek dalai olyan óriások előadásában váltak híressé, mint például Eric Clapton vagy a Lynyrd Skynyrd, pénteken, 74 éves korában érte a halál. A zenész honlapján közzétett közlemény szerint a tragédia oka szívroham volt.

A laza, folkkal és jazzel kevert blues-stílusáról ismert Cale az oklahomai Tulsában kezdte zenei karrierjét, ahol úgynevezett honky-tonkokban (kb. késdobáló kocsma) lépett fel, ezután a Grand Ole Opry „vándorturnéjába” csatlakozott be. 1964-ben Los Angelesbe költözött, ahol Leon Russell-lel és Snuff Garrett-tel dolgozott hangmérnökként. Első kislemeze a Liberty Recordsnál jelent meg, amelyen az After Midnight volt a B-oldalas dal.
Eric Claptonnak ez a dal lett az első slágere, ezután Cale Cocaine-ját is feldolgozta. A Lynyrd Skynyrdnek is hasonló sikert hozott Call Me the Breeze című szerzeménye. Eric Claptonra visszatérve, J.J. Cale 2006-ban Grammy-díjat kapott a Claptonnal közös, The Road to Escondido című daláért.
 
Karrierje során tucatnál is több saját lemezzel büszkélkedhetett, ezek közül az első az 1972-es Naturally volt. Sikerei ellenére visszahúzódó, zárkózott egyéniség, ritkán adott interjút, ritkán lépett fel, pályájának első 15 évében pedig arcképe nem szerepelt az albumborítókon.
 
„Én a háttérben meghúzódó ember vagyok, nem egy mindenki által ismert zenész. Az emberek lehet, hogy hallották már a zenéimet, de minden dalomat valaki más tette híressé. De tulajdonképpen ez volt a célom” – mondta el még 1990-ben a Chicago Timesnak adott interjújában.
 
A nyilvánosságtól való elzárkózása, szerénysége ellenére a zenésztársadalom több generációjára is nagy hatást gyakorolt munkásságával. „A természetesség, az erőlködés hiánya, a visszafojtott játék és éneklés – mindezt nagyon erőteljesen művelte. Sokat merítettem ebből: hogyan fogjuk magunkat vissza és játsszunk finomabban egy dalban” – mondta róla Beck 2009-ben.
 

 
Forrás: Rolling Stone Magazin
 
govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky