A hivatalosan is a bloggerek 2012-es kedvencévé választott, a BBC Sound of 2013-as listán pedig az előkelő második helyen végző Aluna Francis és Geroge Reid alkotta londoni duó megállíthatatlanul tör előre: vendégszerepeltek a Disclosure toplistás dalában, európai turnéállomásaik szinte mindegyike sold out, legutóbbi kislemezük, az Attracting Flies pedig világszerte több mint 100.000 példányban kelt el.
Nem csoda, ha a hangulat egyre fokozódik a páros bemutatkozó albumát illetően, amiről most végre lehullt a lepel. Az év egyik legjobban várt lemeze, a Body Music ugyanis tegnap teljes egészében elérhetővé vált. A hagyományos albumstreamektől eltérően azonban a hangulat fokozása végett a zenészek egy különlegességgel készültek. Ugyanis minden órában egy, eddig sosem hallott dalt tettek közzé, amelyeket utána egy teljes órán keresztül hallgathattunk - ráadásul minden szám különböző weboldalakon, blogokon volt elérhető, olyanokon, amelyek már az együttes történetének kezdete óta támogatják a duót.
A dallánc helyi idő szerint délben startolt a belga Disco Naivete oldaláról, és este 10 órakor ért véget, amikor is az album egészében is elérhetővé vált a zenekar hivatalos oldalán.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább