3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2013. július 20.

Négy hónap után újra Budapesten zúz a Nemjuci – ma este!

Copyright:

Négy hónapos vidéki turné és fesztiválozás után július 20-án, szombaton újra Budapesten, a Zöld Pardonban ad koncertet a Nemjuci. A zenekar néhány dalt a megszokottnál táncosabb formában, néhányat pedig áthangszerelve ad elő, Németh Juci pedig nemcsak énekel, hanem több hangszeren is játszik. Az est vendége az Uzipov, a fellépések után pedig őrült habparty veszi kezdetét.

Ötödik születésnapját ünnepli idén a Nemjuci. A zenekar a közelmúltban országos turnéra indult, hogy kedvenc klubjai mellett új helyszíneken és fesztiválokon táncoltassa meg a közönséget, ugyanakkor a születésnapi koncert, vagyis március közepe óta nem lépett fel Budapesten. A rajongók most örülhetnek, ugyanis négy hónapos várakozás után a Nemjuci végre visszatér a fővárosba, és július 20-án, szombaton este koncertet ad a Zöld Pardonban.
 
„Újdonságokkal készülünk erre a bulira, például több meglévő dalt a megszokottnál táncosabbra vettünk, és kicsit más felfogásban adunk elő. Néhány szám esetében a hangszereléssel kísérleteztünk, így nem feltétlenül lesz mindig mindenki egyszerre a színpadon. Lesz például olyan szám, amit én énekelek, és magamat kísérem gitáron. Több hangszeren is fogok játszani, például kiegészítem a ritmusszekciót is” – mondta Németh Juci, a Nemjuci zenekar énekesnője. 
 
A Nemjuci rajongói jól tudják, hogy a banda zenei világához szervesen hozzátartozik a színpadi látvány is. A csinos énekesnő és a szemrevaló fiúk vizuális megjelenése sohasem esetleges, így a Zöld Pardonban szombaton este a stílusos viselet mellett fontos szerephez jut a fényekkel való játék is. Mivel a zenekar ideológiája a környezetvédelem, a tudatos vásárlás és az újrafelhasználás köré épül, a Zöld Pardonba is kitelepül a Nemjuci Turi. Az utazó butikban az elragadó énekesnő által turkált, apró Nemjuci logóval ellátott ruhák között válogathatnak a nem multitámogató, egyedi kinézetre vágyó lányok és fiúk. Ezen felül Juci fél évvel ezelőtt nyitott butikja, a Nemruci ruhái is kaphatóak lesznek a Zöld Pardonban.  
 
A szombat esti ZP-koncert vendége a „százasszög” stílusban zúzó és egyre népszerűbb Uzipov zenekar lesz. 
 

Nemjuci, Uzipov – a koncertek után habparty!

2013. július 20., kapunyitás: 18:00

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 400 Ft 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. A continua

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. A continua

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. A continua

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. A continua

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky