Most bemutatjuk új albumának trailerét - a kis ízelítőben már hallható egy 60 másodperces részlet a hamarosan megjelenő kislemezdalból valamint egy másik új szerzeményből, a videó végén pedig az album megjelenésének időpontja is látható.
Birdy 1996-ban Jasmine Van den Bogaerde néven látta meg a napvilágot Angliában, egy koncertzongorista édesanyától - ebből egyértelműen következett, hogy 5 évesen már elkezdett zongorázni. A Birdy név már gyerekkorában ráragadt, állítólag bébiként olyan hatalmasra tátotta a száját, mikor etették, mint egy madárka. A gyerekkori becenévből pedig művésznév lett. Jasmine 12 évesen megnyerte az Open Mic UK tehetségkutatót saját szerzeményével, a So Be Free-vel. Majd felrakott magáról egy videót a youtube-ra, amint egy saját dalát énekli, így talált rá a lemezkiadója és kapott szerződést. 2011-ben feldolgozta Bon Iver Skinny Love-ját, és ez lett az első kislemeze. A dal szerepelt a Vámpírnaplók egyik epizódjában is.
Bemutatkozó albuma Magyarországon tavaly májusban jelent meg. A lemezen olyan előadók dalai kaptak helyet átértelmezve, mint pl. a The xx, a Cherry Ghost, a The National, a Phoenix, a The Postal Service és James Taylor. A tehetséges kislány olyan producerekkel dolgozhatott együtt, mint pl. Rich Costey (Muse, TV on the Radio), James Ford (Arctic Monkeys, Last Shadow Puppets, Klaxons) és Jim Abbiss (Adele, Arctic Monkeys).
A debütáló album eladásai már meghaladták az egymilliót. A lemez arany minősítést ért el az Egyesült Királyságban, Németországban és Svájcban, platinát Belgiumban és Hollandiában, dupla platinát Ausztráliában és tripla platinát Franciaországban. A 'Skinny Love' című kislemez arany lett az Egyesült Királyságban, platina Belgiumban, Svájcban és Franciaországban, tripla platina Hollandiában és ötszörös platina Ausztráliában.
Az új lemezről hamarosan újabb infókkal szolgálunk majd, addig is itt a trailer!
A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Continuer
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Continuer
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Continuer
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Continuer