3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. július 4.

Magna Cum Laude: új dal, klip és nyári nagykoncert

Copyright:

Hosszú éveket kellett várni, hogy a Magna Cum Laude zenekar újra videoklipet forgasson. A csapat utoljára 2006-ban állt így kamera elé, ám most, a legújabb, Köszönet című dalukhoz készítenek klipet. A dal, a jövőre elkészülő lemezük előfutára és az örökké tartó szeretetről, barátságról szól.

A klipben az MCL tagok életen át tartó barátságát kísérhetjük végig: a videoban a már megöregedett zenekart négy nagyszerű színész személyesíti meg: Mező Misit Nyári Oszkár, Szabó Tibit Borbiczki Ferenc, Kara Misát Csuja Imre, Kilián Imit Bicskey Lukács. A klipet pedig Galler András „Indián” rendezi. A forgatási munkálatok folyamatosan zajlanak, az új videoklipet előreláthatólag két hét múlva mutatják be.
 
A zenekar jövőre nem csak új lemezzel készül, hanem a nagy születésnapi koncertjükre is! Ezért a már hagyományosnak mondható év végi budapesti nagykoncertjüket idén kivételesen nyáron tartják. Augusztus 2-án a Budapest Parkban, egy két órás rendhagyó koncert keretében a nagy slágerek mellett felcsendülnek már új dallamok is, valamint a Köszönet című dalukhoz készített videoklipet is levetítik!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky