3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. február 27.

Magna Cum Laude - szezonindító koncert a Barba Negrában

Copyright:

A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak, alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas koncertek, aranylemezek és többek közt olyan dalok, mint az Átkozott nők, Lehet, hogy eltört, Vidéki sanzon, Színezd újra, a Főnököm, vagy a Pálinka dal jelzik a csapat sikeres menetelését.

 A Mező Misi, Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi alkotta együttes a tavalyi évet már új billentyűsével, Lesták Marcival zakatolta végig. A fiatal muzsikus remekül beilleszkedett és játékával az MCL dalok még különlegesebbé váltak. A fesztiválokkal, önálló koncertekkel, akusztikus produkciókkal zsúfolt szezont tavaly decemberben ismét egy hatalmas sikerű, teltházas koncerttel zárták a SYMA Csarnokban.

 
A jól megérdemelt pihenést követően a MAGNA CUM LAUDE egy meglehetősen mozgalmas idényre készül a 2013-as szezonban is. A különleges attrakciókat és nagykoncerteket ígérő szezon startja március 2-án Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lesz. A két hónapos pihenőt követően a zenekar újult erővel, az összes régi és új slágerével érkezik a remek hangulatú klub színpadára. Az ellátogatók minden bizonnyal egy fergeteges, dinamikus estére számíthatnak, ahol zenész és hallgató együtt rázza le magáról a hosszúra nyúlt tél depresszióját.
 

MAGNA CUM LAUDE

Szezon Start 2013

március 2. (szombat)

20:00, Barba Negra Music Club

Jegyek:

Elővételben: 2500 Ft

Helyszínen: 3000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

2023. október 2.

LP a Budapest Arénában

Két Parkos fellépése után LP 2024. március 7-én a Budapest Arénában ad koncertet! Erőteljes énekhangjával, társadalmi konvenciókat felrugó attitűdjével és inteligenciájával, amely az erős érzelmeket szárnyaló popdalokká alakítja, LP generációja egyik legkedveltebb énekes-dalszerzőjévé vált az egész világon. Tovább

2023. október 2.

Dupla lemezbemutatóra készül az InFusion Trió

Az InFusion Trio egyedi dallamokkal és lenyűgöző zenei kísérletekkel érkezik 2023. október 12-én, este 7 órai kezdettel, az Eötvös10 színháztermének színpadára, egy izgalmas dupla lemezbemutató koncerttel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky