3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. június 24. | Jam

Sörivás Tatabányán

Copyright:

Június 21-22-én tartották kicsiny otthonomban az első sörfesztivált, ami két kérdést vetett fel bozontos üstököm belsőbbik felében. Először is, minek, ha egy hét múlva Víz-Zene lesz Tatán, másodszor pedig minek, ha két hét múlva sörfesztivál Környén?

Ezekre a kérdésekre eléggé sokáig kerestem a választ, aztán a homlokomra csaptam (merthogy csípnek a szúnyogok), és eltátottam a szám: hát a panelprolik miatt! Ugyanis ha 150 méternél messzebb kell menni egy rendezvény miatt, akkor az emberek 70%-a azt mondja, hogy inkább az Izaurát nézi a tévében, például. Éppen ezért lehet az, hogy ilyen sikeres lett ez a sörfesztivál pár nappal a 20 éves hagyományokkal rendelkező tatai Víz-Zene és a szintén évtizedes hagyományokra visszatekintő környei sörfesztivál mellett/előtt. Ugyanis így az ember kinyitotta az ablakát, és dőlt be a fesztivál-hangulat két estén keresztül. Ráadásul a szervezők voltak olyan figyelmesek és Tatabánya fő terét választották színhelyül, amihez közel a vasút, a buszpályaudvar, van parkoló bőséggel, ráadásul gyalog is eléggé központi a fekvése. Kell ennél több az embereknek?
 
Természetesen költői a kérdés, hiszen a fesztivál látogatottsága simán túlszárnyalta az előző évben megrendezett tatabányai fesztiválok közönségének summáját, így biztosra vehetjük, hogy jövőre is kedveskedik majd a város valami hasonló mókával. Apropó, a móka részére kitérve: pénteken a Ladánybene 27 volt az est sztárja, akik után a helyi erőket képviselő Party Syndrom keltette a hangulatot. Sajnos a reggae koncertről lemaradtam, de a Party Syndrom profi volt, mint mindig, még az éjféli hőségben is képesek voltak zseniális hangulatot teremteni, az emberek pedig ittak minden egyes hangjegyet. Vasárnap a Hooligans-é volt a főszerep, akiket tavaly már sikerült elcsípni Víz-Zenén, de sajnos a mostani koncertről nem alkothatok annyira pozitív véleményt. Először is a hangosítás: talán a helyszín, talán a munkatársak tehetnek róla, nem tudom, de az elején csak keresték a hangzást a srácok, Tibi gitárja sehol nem volt, ezzel együtt Csipa hangja sem remekelt. Aztán persze ment a villám-problémamegoldás és a koncert közepétől már élvezhető volt az összkép, Csipa is belejött a magas hangokba, viszont az látszik, hogy amelyik dal még új és nem évek óta van a repertoárban, azzal még szenvednek a srácok: tempóváltások, hamis hangok, melléfogások...Pedig az ember elvárná a profizmust egy olyan bandától, amelyik évi körülbelül 100 koncertet ad ezrek előtt és ebből él. No mindegy, legalább eljátszották a Tedd el című kedvencemet, amely nem éppen populáris, de mégis megérte miatta végigállni a másfél órás koncertet.
 
Természetesen egyéb programokkal is kedveskedtek a szervezők: az állandó vásáros- és büfésstandokon kívül volt még játszótér a gyerekeknek ugrálóvárral, dodzsemmel és különböző hintákkal, mazsorett és tánccsoportok, sramli-együttes, akrobatikus bemutatók, tűznyelők és „tűzvarázslók” (akik nem égettek el a két szemükkel), és az elmaradhatatlan sörös standok. Én balga azt hittem, hogy egy sörfesztiválon majd folyik a sör orrba-szájba, ehelyett 800 Ft-ért igencsak megszívta a fogát a kedves látogató, hogy bevállal-e egy korsó nedűt. Sokan inkább hozott anyaggal dolgoztak és vették elő zsebből-táskából a butykost és a dobozos Sopronit, mert az legalább olcsó. Ezzel egyébként a fesztivál lényege már el is halványult, de hát magyarok vagyunk... Ezzel talán mindent el is mondtam. Mindenesetre az biztos, hogy a fesztivál sikeres volt, hiszen mindkét nap több ezres tömeg állt, vonult, ült és szórakozott a város főterén, amire az elmúlt 10 évben nem sok példa volt. Úgyhogy ha sikerül a technikát a szervezőknek a maguk oldalára állítani és a sörárakat leszorítani, akkor talán egy még sikeresebb, még maradandóbb élményben lehet részünk. Mindezekkel együtt a törekvés dicséretes!
 
Fotó: Hooligans Facebook
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky