3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2013. június 17.

Tóth Zoltán feloszlatta a Republicot

Copyright:

A kultikus zenekar egykori tagja az egyik közösségi oldalon olyan nyilatkozatot tett közzé, amely a Republic jelenlegi tagjait is megdöbbentette, akik értetlenül állnak a fejlemények előtt.

„Természetes jogommal élve a REPUBLIC együttest visszamenőleges hatállyal, 2013. március 11-ével megszüntetem, egyben védelem alá helyezem. Semmilyen később alakult formáció nem tekinthető sem természetes folytatásának, sem szellemi örökösének. A REPUBLIC szó közvetlen vagy bármiféle trükkös használata nem megengedett működő zenekarok neveként!" - írta az egyik ismert közösségi oldalon a Republic valamikori oszlopos tagja.
 
A jelenleg is a Republic 67-ben, a mostani felállásban zenélő Boros Csaba meghökkenve áll az események előtt, elmondása szerint Tóth Zoltán néhány hónapja a bandából való kilépéséről szóló nyilatkozatot írt alá a kiadónál, amely azt is kiköti, hogy amennyiben a kiadó engedélye nélkül nyilatkozik a Republicról, a károkért felelnie kell.
 
Nem tudni, hogy ez milyen jogi vagy gyakorlati következményekkel jár majd, azonban továbbra is Tóth Zoltán fájdalmára és rosszallására utalnak tettei. Nincs egyedül: megoszlik azoknak a tábora, akik ezt a Bódi László nélküli Republicot is figyelemmel kísérik, és azoké, akik az énekes-frontember halála utáni ténykedésüket elkeseredéssel, rosszallással fogadják. Az elismertség viszont úgy tűnik, töretlen: nemrégiben a Fonogram közönségdíját vehette át a zenekar.
 
Forrás: Blikk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. trvať

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. trvať

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. trvať

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky