A Duna áradása miatt az A38 mostani programjait a szervezők kénytelenek voltak lemondani, jó esetben más helyszínekre költöztetni – így történt ez a heti rendszerességgel jelentkező improvizációs koncertsorozattal is, melynek ezen a héten a Zrínyi utca ad otthont.
Ráadásul nem is akármilyen vendégekkel - igaz, minden fellépésre igyekszenek a lehető legjobb névsort összeállítani, a mai alkalom azonban több szempontból is különleges. Egyfelől a külföldön élő és tanuló, a nyárra hazalátogató Harcsa Veronika áll majd a mikrofon mögött, másfelől pedig egy ritkán felbukkanó hangszer is megszólal majd: Farkas Izsák hegedűjátékával színesíti majd a koncert forgatagát.
Harcsa Veronikát valószínűleg nem sokaknak kell bemutatnunk. 2008-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Brüsszeli Királyi Konzervatórium mesterképzésén tanul. Dolgozott szólóban (Harcsa Veronika Quartet), az Erik Sumo Band oszlopos tagja volt, jelenleg is a Bin-Jipet erősíti. Számos elismert jazz-formáció mellett olyan underground könnyűzenei csapatoknál működött közre, mint a Colorstar, a Korai Öröm vagy a PASO. A Random Tripeken szintén rendszeres vendég.
Farkas Izsák hegedűművész többek között a Fugato és a Fele Királyság zenésze, tudása és hangszere üde színfolt az egyébként is változatos és sokrétű palettán. Hallgassuk csak meg, milyen különleges is tud lenni a hegedűszólam ebben a környezetben! Ízelítő Farkas Izsák szeptemberi szerepléséből.
Harcsa Veronikához és Farkas Izsákhoz csatlakozik Fehér Balázs, aki nemrégiben elmaradt fellépését pótolja be ebben az illusztris társaságban. Ott lesz még Vigh Arnold, aki a múlt héten Walkó Csaba, Andy Hefler és Kiss Tibi mellett robbantott óriásit az A38-on, illetve Kardos Norbert, aki ugyancsak gyakran foglal helyet a billentyűk mögött a sorozat keretein belül. Delov Jávor és Q-Cee nevét szinte említenünk sem kell, de a rend kedvéért megtesszük.
Aki ezen a héten is szeretne valami egyedit és egyszerit hallani, irány az Ötkert – nyolctól zeneszó!
govinda
Random Trip feat. Harcsa Veronika, Fehér Balázs, Farkas Izsák, Vígh Arnold, Kardos Norbert
A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Tovább
Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább
Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább
Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább
A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább