3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. május 13. | govinda

Tömeges őrület: Carbonfools a Parkban, harmadszor

Copyright:

Bizony itt a jó idő, ami a szabadtéri helyszínekre való áthangolódást jelenti. A Carbonfoolsnak a csütörtöki fellépés lesz a nyárindító bulija, úgyhogy ennek megfelelően eléggé tisztességes mulatságra lehet számítani. Most rendhagyó kedvcsinálóként összegyűjtöttünk tőlük öt dalt, melyeket csak nagyon ritkán hallhatunk élőben. Hátha!

5. Santa Bay
Bár lassabb darab, megvan a maga nagyon szerethető hangulata (szereti is a közönség). 
 

 

4. Sybille
A régebbi koncertek állandó eleme volt, most is gond nélkül illeszkedhet a pörgős blokkba – akár a ráadásba.
 

 

3. Busdriver
Számomra az új album egyik legkellemesebb pontja – a nemrég lezajlott aranylemez-partin (amelyről nemsokára részletesen is beszámolunk) meg is próbálták előadni a fiúk.
 

 

2. Seeds
Szintén egy lassú dal, az új lemezről – az igaz, hogy nem gyullad fel tőle a tánctér, de ettől még remek, ráadásul nagyon más, mint a „megszokott” Carbonfools.
 

 

1. Bunny
Ezt mindazoknak nem kell magyarázni, akik jártak már olyan koncerten, ahol a Bunny felcsendült. Ha mégis kellene, magyarázat helyett ez a videofelvétel a legutóbbi Parkbéli fellépésről elég indok lehet. Őrület.
 

 

Természetesen a szokásos közönségkedvencek, mint az Opened Doors, a Sunset, a Hideaway vagy a Birthday biztosan felcsendülnek majd, ha a fentebb felsorolt dalok nem is kerülnek bele a műsorrendbe. A Parkban pedig minden adott egy remek estéhez: szabad levegő, óriási tér, italakciók – ne feledjük, hogy az este másik fellépője a Colorstar lesz, akiket szintén nem kell féltenünk, ha a jó bulikról van szó. Kihagyni tehát nem ajánlott! (Fontos: a zenekarok pontosan kezdenek!)
 

Colorstar, The Carbonfools

2013. május 16., 19:00

Buapest Park, 1095 Soroksári út 60.

Jegyárak: elővételben 999 Ft, a helyszínen 1499 Ft

 
govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky