3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. május 8.

Húrok Harca a Budapest Jazz Clubban - döntő!

Copyright:

Most pénteken, május 10-én a jövő basszusgitárosainak legtehetségesebbjei mérik össze erejüket a Budapest Jazz Clubban. A verseny az egykori Syrius és Rákfogó együttesekben játszó legendás muzsikus, Orszáczky Jackie nevét viseli, mely azt is jelzi, hogy bár elsősorban jazz darabokat hallhat majd a közönség, nagybőgő helyett a basszusgitáré lesz a főszerep.

A 18.00 órakor kezdődő versenyen az elődöntőbe jutott tizenhárom induló legjobb öt versenyzője állhat majd a színpadra. A tavalyi évek tapasztalatából kiindulva vérre menő viaskodás helyett sokkal inkább gála hangulatú „mérkőzést” várhatunk, ahol a versenyszellem és a feszültség mellett a baráti hangvétel és egy kis humor is elfér majd a színpadon. Mindezek mellett persze valódi izgalmakra is számíthatunk, a tét nagy, hiszen a Magyar Rádió Zrt. által is támogatott verseny összdíja közel félmillió forint.  Az április végén rendezett elődöntőben a zsűri (Bóna László, Maloschik Róbert, Plutó Horváth József és Ráduly Mihály) pontozással döntött a továbbjutókról. A versenyzőket (Domonkos Gábor, Fonay Tibor, Péter Tamás, Sallay Jenő és Tálas Áron) a május 10-i döntőben, csakúgy mint az elődöntőben zongorán Cseke Gábor, míg dobon Jeszenszky György kíséri. 
 
Azok számára, akik a címben szereplő „húrok” szó hallatán sokkal inkább a gitárra asszociáltak, egy másik programra is felhívjuk a figyelmet. Nekik rögtön másnap az Alerant Jazz Estek keretében fellépő német-magyar koprodukciót ajánljuk. A ZOZO4 névre keresztelt formáció létrehozója a zenekar két gitáros-frontembere: Stefan Varga Frankfurtból és Eichinger Tibor Budapestről. Kvartettjük elsősorban kettejük kompozícióit játssza, egyesítve a német romantikát a magyar temperamentummal, egy egészen különleges és eredeti hangzásvilágot hozva létre. 
 
A hétvégi izgalmakat tovább fokozandó a koncertet megelőzően a Magyar Jazz Szövetség rendezésében a kizárólag saját szerzeményeikkel induló, 35 évnél fiatalabb tagokból álló „kisformációk” mérik össze erejüket a 14.00 órakor kezdődő, sokéves hagyománnyal bíró Jazz Combo Verseny keretében.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky