A soul és r&b műfajában utazó énekes-dalszerző Emeli Sandé megdöntötte a Beatles rekordját: az Our Version of Events ugyanis immár az a debütalbum, amely a legtöbb egymást követő héten az Egyesült Királyság albumlistájának Top10 helyezettje között tudott maradni.
Az Our Version of Events elképesztő számokat produkál: 1,82 millió példányt adtak el belőle csak az Egyesült Királyságban, és 10 hétig tanyázott az albumeladási lista első helyén. A siker azonban töretlen, és jelen pillanatban úgy tűnik, jó eséllyel 2013-ban elnyerheti a legjobban fogyó lemez címét is.
„Erre nem találok szavakat, erről eddig álmodni sem mertem. A Beatles minden idők legnagyobb zenekara, és amit a világra hagytak, az örök érvényű, és inspirál minket, akik zenélünk. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi emberrel sikerült kapcsolatot teremteni a dalokon és történeteken keresztül, amik ezen a lemezen helyet kaptak. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki megvásárolta, játszotta vagy megosztotta a zenémet. A támogatásotok nélkül ez sohasem sikerült volna”- nyilatkozta a meghatott énekesnő.
A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. A continua
Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. A continua
Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. A continua
Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. A continua
A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. A continua