3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2013. április 13.

Költők egymás közt: Rájátszás CD könyvvel

Copyright:

Egy hónappal a teltházas lemezbemutató koncert után a napokban már a boltok polcain sorjáz a Rájátszás, immár kompaktlemez formájában, ráadásul egy fotókkal gazdagon illusztrált interjú-, és dalszövegkötetbe burkolva, a Bookline gondozásában. Április 21-én pedig a Millenárison egy ingyenes Rájátszás-koncert is várja a nagyérdeműt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programfolyamában.

A Rájátszás egy eddig sosem volt popkulturális csoda, melyben a kortárs költők és a popélet ismert arcai „termékenyítik” meg egymást, s így új verses dalok és dalos versek születnek, viccesek és szépek. A honi popszakma egyik legizgalmasabb produkciója alig másfél éve látta meg a napvilágot, s tarol azóta szüntelenül, egyre több rajongót tudva magáénak. A Rájátszás rövid eddigi életánek legnagyobb koncertjét márciusban vitte színpadra a versek és dalok értőiből álló csapat, akkor fergeteges sikerrel.  

Azóta elkészült, s nemsokára hozzá is juthatunk a dalokat tartalmazó CD-hez, mely a dalszövegeket, interjúkat és gazdag fotóillusztrációt rejtő kötettel együtt lesz nemsokára kapható. A kultúrtörténeti mérföldkőnek számító kiadvány mindamellett, hogy átöleli a Rájátszás eddigi fennállásának szinte teljes versanyagát, betekintést enged a rájátszó művészek intimusabb szférájába. Megtudhatjuk, ki kit szeret és szeretne, ha lehetne, ki, milyen kulturális hatások sorozata okán lett az, aki lett és hogy ki mit gondol arról, akinek zenéjét megverseli illetve versére dallamot ír. A kötetben a költők közül Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kemény István valamint Szálinger Balázs, míg a költő-zenészek részéről Beck Zoli, Bérczesi Robert, Kardos-Horváth János, Kollár-Klemencz László,  Másik János és Szűcs Krisztián nyit rést magán, hogy mi jobban megismerhessük őket. Mindezt tehát egy halomnyi dallal fűszerezve.
 
A könyv a könyvkereskedelemtől az univerzális webes kiskereskedelem felé forduló Shopline gondozásában jelenik meg, amely 2012 őszétől a könyvkiadás terén is kipróbálja magát. A hazai internetes piac meghatározó szereplője Bookline könyvek márkanév alatt jelentet meg több nemzetközi és hazai sikerkönyvet, minden kiadványa e-book formájában is elérhető. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. More

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky