3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. március 18. | Jam

Depresszió a Roxxyban

Copyright:

A Megyek Előre Turné 2013 tavaszi szakaszának egyik jelentős állomása lesz a tatabányai, hiszen itt semmi nagy zenekar nem fogja beárnyékolni a Depresszió tündöklését: egyeduralkodóként fogják birtokba venni a tatabányai klub kicsi, ám annál hangulatosabb színpadát március 23-án.

Hogy miért is választották ezt a helyszínt, arról egy kis kulisszatitok: 2012. március 2-án a Road társaságában egy tatabányai művelődési házban koncertezett a zenekar, a buli afterpartyja pedig a Roxxyban volt karaokéval és nem kevés alkohollal. Amikor már Dávid fülén majd kicsordult a Jägermeister (néhol agancsos kóla), akkor egy Kezdjük el karaokéval szégyenítette meg Ferit, majd kijelentette: jövőre itt akarok koncertezni. S lőn: az esemény létrejött, ugyanis amit a nagyok akarnak, azt elérik. Sztori vége.

Kicsit a konkrétumokról is beszélve: a jegyek ára stabilan 1800 HUF lesz, amiért a műértő közönség egy Burnout felvezető koncertet élvezhet végig este 8 órától, utána pedig az est fénypontját, a Depressziót 21 óra 10 perctől. Elővételesen a Roxxy Music Clubban lesznek majd kaphatóak a bebocsájtásra feljogosító papírdarabkák.

Jam

Depresszió
2013. március 23. 21:10
Roxxy Music Club, Tatabánya
Belépő: 1800 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky