3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. március 10. | Ági

Közös Subscribe és Akkezdet Phiai koncert a Dürer kertben

Copyright:

Március 8-án színes társaság gyűlt össze a Dürer kert nagytermében, melynek apropója egy közös Subscribe és Akkezdet Phiai koncert volt. Bár a hiphop nem áll közel a szívemhez, mindkét bulit nagyon vártam. Elismert előadókról beszélünk, akik mertek újat hozni a magyar könnyűzenébe és azóta is sokat tesznek a kultúra fejlődéséért. A következő néhány percben választ kaphattok arra a kérdésre, ez alkalommal hogyan szerepeltek a Subscribe-os fiúk, illetve, hogy mennyire sikerült megbarátkoznom a számomra mindezidáig idegen stílussal.

Amikor fél 10-kor a helyszínre érkeztem a bejáratnál kígyózó sor fogadott. A látvány nem ért meglepetésként, az internetes visszajelzések alapján több, mint ezer résztvevőre számítottam. Már láttam magam előtt, amint a tömeg egymáson tapos, mindenki levegőért kapkod. Valahogy így nézett ki a 2 évvel ezelőtti teltházas The Black Dahlia Murdered koncert is, melyen csak az első 800 érkező tombolhatott. Mindezek után félve léptem át a Dürer küszöbét. A ruhatárhoz érve nyugtáztam, hogy ok nélkül aggódtam, hisz a beígért tömeg nem volt sehol.  A fél órás csúszásnak köszönhetően a Subscribe koncert minden pillanatát élvezhettem. Az előadásra nem volt panasz, a hangosítással viszont annál több probléma volt. Repertoárjukban három albumuk legismertebb slágerei szerepeltek. Most is felcsendült a közönség kedvenc Highfly, a Crowd of the Nobodies, vagy a Bitter Boundary. A szokásos közös guggolás ez alkalommal elmaradt, de a rengeteg circle pit felrázta a hangulatot.

Két szám erejéig Saiid és Újonc is becsatlakozott, ami valljuk be senkit nem ért váratlanul, viszont a közönség annál nagyobb lelkesedéssel fogadta a közös produkciót. Első körben egy Akkezdet Phiai szám átdolgozását hallhattuk, majd egy Rage Against the Machine sláger is felcsendült. A közös performance tökéletes felvezetése volt a következő koncertnek. Néhány perces hangolás után az Akkezdet Phiai rapperei álltak a színpadon. Be kell, valljam, hogy nem vagyok a stílus nagy rajongója, ettől függetlenül kíváncsian vártam a folytatást. A közönség a csapattal együtt szavalta a szövegeket, mindenki jól érezte magát. A koncert elején még én is lelkesen bólogattam, 20 perc elteltével már veszítettem a lendületből. Azon kaptam magam, hogy nem is a zenére figyelek, sokkal inkább a körülöttem bulizókra. Amikor ezt megemlítettem egy rajongónak lehurrogott, de hát ízlések és pofonok...

Ami meglepetésként ért, hogy lényegesen kevesebb ember volt kíváncsi a két fiatal költőre, mint a Dürer kert gyakori fellépőjének számító Subscribera. Mindkét zenekar hatalmas rajongótáborral rendelkezik, az Akkezdet Phiai rapperei számos elismerést, díjat kaptak munkájukért, a közönség nagy kedvencei, ezek után arra gyanakszom, hogy a két stílus talán mégse fér meg annyira egymás mellett, mint ahogy azt a szervezők gondolták.

Ági

Képek: Erdős Júlia, Forrás: Facebook

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky