3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 4.

Fedélzetre a Plutoval!

Copyright:

Március 25-én jelenik meg a Pluto zenekar ötödik nagylemeze. Amikor ismét nehézre fordulnak a körülmények, veszély van, menekülni kell, a kapitány elkiáltja magát: Fedélzetre! És mindenki tudja mi a dolga. Megint kihajózunk!

A Pluto felvételeire a kezdetekben a pc-s barkácshangzás volt jellemző. Most viszont elkészült az első igazi rocklemezük. Egy lendülettel lett feljátszva, rendes dobhangzása van, és analóg cuccokon keverték. Kevés szájharmonikán és egyujjas zongorázáson kívül azt hallani, amit koncerteken is: dobszerkó, két gitár, basszusgitár, ének. Ez egy nyers rockandroll lemez lett. Hét vadonatúj dal kerül rá. Ezenkívül a tavalyi EP-jükről a Boldogság várótermében című ballada, a Kispál-feldolgozás, a Szőkített nő jellegzetesen Pluto-s verziója, meg egy eddig lemezen meg nem jelent, de koncerteken mindig játszott közönség-kedvenc is. Azoknak ajánlják, akinek van türelmük, figyelmük végighallgatni egy szövegcentrikus rocklemezt, és maguknak kikeresni a legjobb dalokat.

A lemezből lesz ingyenesen letölthető verzió és cd is, amely nem kerül kereskedelmi forgalomba, hanem a lemezbemutatókon jár majd a jegyhez. A kiadó a Narrator Records. Lemezbemutató április 13-án a Gödör klubban. Utána rengeteg klubkoncert Pesten és jó néhány vidéken is.

Szóval ez lesz a legpörgősebb, legenergikusabb, leggyorsabb, legpozitívabb, leglényegretörőbb és legkeményebb, ugyanakkor legdallamosabb, legkomplexebb, leghitelesebb és legborongósabb lemezük!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky