Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a Pluto legújabb videoklipje, melyet A boldogság várótermében című dalukhoz forgattak. Ez is azt mutatja, hogy bár névadójukat időközben megfosztották a bolygó-státusztól, ők továbbra is aktívak kívánnak maradni a magyar alternatív szcéna egén. A tovább után rövid kritika a jól sikerült kisfilmről.
A szám a csapat legfrissebb, azonos című EP-jén található meg, amelyet egyébként a Soundcloudon is meghallgathatunk, szerencsére. Én magam a Pluto-tól inkább a pörgősebb, pattogósabb, dinamikus muzsikát szoktam meg, úgyhogy a kicsit melankolikus, könnyed, de nem súlytalan dal eleve újdonság volt számomra. Maga a videó nem a bonyolultságáról marad emlékezetes, de ennek ellenére nem tudok egyetérteni a videót ért vádakkal. Bár más kritikákban is megemlítik, hogy az egyhangúságnak szerepe van, mégis úgy érzem, mintha egyébként is unalmasnak találnák a klipet. Tény, hogy csupán két helyszín váltakozik, és a mozgalmasság néhány felállásban-leülésben merül ki, de ez teljesen harmóniába kerül a dal lényegével, mondanivalójával. A szűk terek, kis látószögek mellett a sárgás fény- árnyalat megteremt egy olyan bensőséges hangulatot, amitől sokkal inkább kedvesnek és édes-búsnak, semmint unalmasnak hat az egész. Unalmasság helyett is inkább a langymeleget, a semmittevést látom uralkodónak. Pontosan azt az állapotot, amiről Nemes András énekel: amikor arra a bizonyos sült galambra várakozunk, anélkül, hogy magunk bármilyen erőfeszítést tennénk érte. És valahol, némi éllel persze ott rejlik ebben az is, hogy cselekvés híján bizony várhatunk rá akármeddig, illetve hogy egész egyszerűen bolondság ebbe süppedni – mégis megtesszük.
A frontember mesélt nekünk egy picit a kulisszatitkokról: „A klip a dobosunk apró albérletében lett felvéve, illetve a Bem mozi egykori gépházában. A szereplők rajongók, akiknek kedvük volt eljönni és egy egész napot várakozni. A rendező egy barátunk, Réthelyi András, aki már csinált néhány klipet, de inkább színészként lehetett látni, többek között a Moszkva tér és a Fekete kefe filmekben. Az volt a célja, hogy ne valami vidám, pörgős, agyonvágott klipet csináljon, hanem lassút, ahol egyéniségeket kell nézni. Ez gondolom sikerült is. Egyébként úgy érzem, ez egy véglet nálam, a Boldogság várótermében-szimbolika és projekt. Az új lemezünkön nem lesz ilyen mélabús tűnődés, hanem rockandrollosan belökjük az ajtót!”
Ennek megfelelően a következő klip valószínűleg egy teljesen más jellegű dalhoz, teljesen más jellegű hangulattal fog elkészülni, de azt hiszem, néha szükség van egy picit a megállásra is. Ha kellően odafigyelünk a videóra és a szövegre egyaránt, többet mondhat nekünk, mint azt esetleg várnánk tőle.
A zenekar ennél is újabb durranása egyébként két feldolgozás-dal a néhai Kispál és a Borztól – ezeket tegnap osztották meg a nagyérdeművel, úgyhogy tessék serényen meghallgatni!
Legközelebb október 5-én, a Roham bárban láthatjuk a csapatot Budapesten.
A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább
A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább
Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább