A kétszeresen Grammyre jelölt kanadai popsztár, Carly Rae Jepsen a tavaly megjelent Kiss című lemezéről kimásolt Tonight I’m Getting Over Youhoz készítette el legújabb videoklipjét idén januárban, Los Angelesben. A rendezői székbe ezúttal a francia Nathalie Canguilhem ült, aki dolgozott már együtt korábban Uffie-val, Charlotte Gainsbourggal és Nicole Sherzingerrel is.
Carly Call Me Maybe című megaslágere a mai napig a rádiók nagy kedvence, több mint 47 országban volt már #1 és a kislemez világszerte 10 millió példányban kelt el. Sőt, idén a legjobb dal Grammy-díjára is jelölték. A Kiss című albuma számos országban arany minősítést ért el, Japánban pedig platinalemez lett.
Miután Justin Bieber oldalán végigturnézta Amerikát, most eljött az ideje, hogy Európát is meghódítsák élő fellépéseikkel. És persze a szemrevaló lány a divat világából sem marad ki, az már ugyanis biztos, hogy a Candie’s divatmárka tavaszi kampányában is feltűnik majd. Ezt a szerepet korábban olyan előadók töltötték be, mint Britney Spears vagy Fergie.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Seguir
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Seguir
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir