3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2013. február 21.

Larry Hangman: Ingyenes lemezbemutató az Instantban

Copyright:

Hosszú várakozás után február 26-án jelenik meg a Larry Hangman második albuma, a Sinus Rock. Az új dalokat és a jól ismert slágereket aznap este már élőben hallhatja a közönség a budapesti Instantban a zenekar ingyenes lemezbemutató koncertjén. A bulin elhangzik a Tiéd a ház című szám is, amelyhez az új album első videóklipje készült.

A szellemes dalszövegeiről és táncolható bulizenéjéről ismert Larry Hangman három éve mutatkozott be Sinus Pop című nagylemezével. Az elektronikus és rockos elemeket ötvöző csapat dalait, például a Fogyasztó című slágert rendszeresen játsszák a rádiók, és az új albumra szánt Aszteroida is tavaly óta hallható, mégis sokáig kellett várni a folytatásra. Az elmúlt egy évben számos nehézség, balesetek és tagcserék lassították a munkát, végül Kanász Dusán alapító  dalszerző-frontember mellé megérkezett a Carbonfools volt basszusgitárosa, Zsazsa és jelenlegi dobosa, Kelo. A trió az elmúlt hónapokban rögzítette a Larry Hangman második nagylemezét, amely február 26-án jelenik meg.
 
- Az új album a Sinus Rock címet kapta, ami arra utal, hogy maradunk a rockos elemekkel fűszerezett elektronikus stílusnál, de az új felállással sokkal teltebb, élőbb lett a hangzás. A lemezre 14 dal került, köztük a tavaly bemutatott Aszteroida és az Anima Sound Systemmel közös Tedd a napfényt be a számba! című feldolgozás, amit szintén ismerhetnek már a rádióhallgatók – mondta Kanász Dusán, a Larry Hangman frontembere.
 

 
A Sinus Rock ingyenes lemezbemutató koncertje az album megjelenése napján, február 26-án este lesz a budapesti Instantban. Itt már meg is vásárolható a lemez. A közönség a régi nagy slágerek mellett természetesen hallhatja a vadonatúj dalok többségét is. Ezek között lesz a Tiéd a ház című dal, amelyhez az új lemez első videóklipje készült.
 

 
- A szöveg tulajdonképpen egy szakítás történetét meséli el, de a tőlünk megszokott ironikus,  humoroson módon. A minimálklipben én játszom az elhagyott pasit, Zsazsa és Kelo pedig a költöztetőket, akik éppen elviszik a lakásból a bútorokat, berendezési tárgyakat, vagyis egy szerelem emlékeit. Az egyetlen együttérző szereplő a klipben egy nyuszi – mondta Kanász Dusán.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Weiter

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Weiter

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Weiter

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky