3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. február 20.

GHYMES: 30 Fényév lemezbemutató koncert

Copyright:

„Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is.“ (Kelemen László) A 30 éves „Magyar Örökség“ kitüntető címet viselő Kossuth-díjas Ghymes együttes vadonatúj lemeze a 30 Fényév címet viseli.

A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 10 platina és immár 4 aranylemezzé vált.

A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség.
A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg.
 
A GHYMES dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
 
A Ghymes zene hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.
 
Szarka Tamás – ének, hegedű, gitárok, koboz
Szarka Gyula – ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Jelasity Péter – szaxofon
Jász András – szaxofon 
Rácz Roland – szintetizátor, nagydob
Kún Csaba – szintetizátor
Lau János – dobok
 
A Ghymes együttes 2013. március 1-én tartja lemezbemutató koncertjeit a budapesti Thália Színházban 17 és 20 órai kezdettel.
Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók korlátozott számban.
Jegyárak (ülő): 5900, 4900, 2900 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky