3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. február 8.

Újra Budapesten zenél a Compact Disco

Copyright:

Hosszabb kihagyás után újra Budapesten ad önálló koncertet a Compact Disco. A zenekar február 15-én, pénteken este az Akvárium Klubban táncoltatja meg a közönséget. A fiúk közben a harmadik nagylemezükre készülnek, Walkó Csaba énekes pedig zsűritagként közreműködik A Dal című produkcióban.    

Pályafutása legsűrűbb évét zárta tavaly a Compact Disco. A Fonogram-díjjal és az MTV European Music Awards regionális díjával jutalmazott zenekar itthon és külföldön is ismertté vált, miután Magyarországot képviselte az Eurovíziós Dalverseny bakui döntőjében. A fellépés után 16 országból kínáltak nekik lemezszerződést, novemberben pedig megjelent a nemzetközi albumuk. A kiadvány egyfajta best of válogatás, de mivel újrakeverték a zenéket, megújult a dalok hangzásvilága. Az albumon helyet kapott a Sound Of Our Hearts, az MC Columbo közreműködésével felfrissített Leave It Up To Me, valamint a Fly With You című szerzemény is.

„Fantasztikus volt a tavalyi évünk, rengeteg helyre eljutottunk, ami a rajongóink támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. A Fly With You című dalunkhoz készítettünk nekik egy fekete-fehér, képes élménybeszámolót, amely a bakui, amszterdami, londoni és tel-avivi koncertjeink hangulatát idézi fel. Számtalan fellépésünk volt itthon is, ezért egy kicsit lassítottunk a tempón. Ez az oka annak, hogy egy szilveszteri kitérőt leszámítva nyár óta nem adtunk önálló, nyilvános koncertet Budapesten. Ezt szeretnénk pótolni február 15-én, pénteken az Akvárium Klubban, ahol a legnagyobb slágereinkkel várjuk a Compact-család tagjait. A koncertünk után Dj Karányi keveri a legjobb táncos zenéket, vagyis a buli hajnalig folytatódik” – mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese. 
 

A fiúk hamarosan újra stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék harmadik nagylemezüket. Előtte azonban Walkó Csaba még másik szerepkörben is bemutatkozott, hiszen idén ő az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójának egyik zsűritagja. 
 
„Nagyon izgalmas a feladat, mert tavaly még versenyzőként vettem részt a produkcióban. Eleinte volt is bennem egy kis félsz, mert ez nem tehetségkutató: itt profi zenészek, vagyis kollégák, barátok produkcióiról kell véleményt mondanom. Az élőben előadott dalokon kívül sok szempontot kell figyelembe venni, például a frontember kisugárzását és a színpadképet is. Túl vagyunk az első elődöntőn, és nagyon jól éreztem magam. A zsűritagokkal jól tudunk együtt dolgozni, és szerintem versenyképes dalok jutottak tovább” – mondta Walkó Csaba. A Dal elődöntőjét szombaton 20 óra 15 perctől párhuzamosan sugározza az M1 és a Duna World. 
 
Részletek itt.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Kontynuować

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Kontynuować

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Kontynuować

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky