3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2013. január 9. | govinda

Télen is kiránduljunk a hajóra! Random Trip hetente az A38-on

Copyright:

Az A38 elsőként az újévi szünet után a Random Trip csapatát látja vendégül, akik mostantól már az őszi-téli időszakban is a hajón tartják rendszeres bulijaikat, így egy hónapban akár négyszer is elcsíphetjük őket a világ legjobb klubjában. A következő kedden, január 15-én, mint általában, nem akármilyen felállásban lépnek színpadra: az újabb vendégnek számító Kiss Tibi mellett Tóth Vera és az Államokból érkező polihisztor, Andy Hefler énekel-zenél majd.

Nem tehetjük meg, hogy ne említsük az Instantot is, ahol ezidáig törzsfellépő volt a Random-gárda: megvolt a nagyon is emlékezetes hangulat, az ismerősség-érzet, a családiasság, de a magam részéről örülök, hogy végleg átkerültek az A38-ra. (Meg is érdemlik például a nagyobb befogadóképességet. Is.) De térjünk át a vendégekre! Kiss Tibort a Quimbyvel egyetemben ma már joggal nevezhetjük magyar popkulturális ikonnak, akármennyire is az „alternatív” színtérhez kötődik. Tóth Vera (no meg pláne Hefler úr) alapvetően egy másik közegből, másfajta közönséggel érkezik, de akik otthon vannak a Random Tripek világában, vagy egyszerűen csak fogékonyak az érdekességekre, jól tudják, hogy sokszor a legnagyobb kontrasztok hozhatják a legjobb eredményt. Izgatottan várjuk tehát, hogy Kiss Tibi keménysége és karcossága hogyan lép majd reakcióba kettejük finomabb-bársonyosabb zeneiségével - szerintünk valószínűleg remekül.

Mivel pedig a puding próbája az evés, január 15-én mindenki megkóstolhatja ezt a zenei ínyencfalatot. És csak hogy bizonyítsuk, minden mindennel összefügg: Tóth Vera az MR2 Akusztikban tavaly egy Quimby-himnuszt adott elő a Kéknyúllal, akik viszont több alkalommal dolgoztak már Andyvel is (a rádióban egy másik dalt például vele közösen játszottak el).

A belépő 500 forint, kezdés (hivatalosan) 21.00-kor.

govinda
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. A continua

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky