3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. január 8.

Kazettahamisítás ellen küzd a Belmondo

Copyright:

A Belmondo január 12-én, szombaton a budapesti Gozsdu Manó Klubban adja idei első koncertjét. A zenekar a Good, Better, Belmondo című, angol-magyar nyelvű válogatáslemeze slágerei mellett zenei rögtönzésekkel és eredeti hamisítványokkal is készül. Az est vendége a Crescendo lesz.

Pályafutása egyik legsikeresebb évét zárta a Belmondo zenekar. A Mikor című lemez tavasszal jelölést kapott a Fonogram-díjra „Az év modern pop/rock albuma” kategóriában, és az album dalait azóta is rendszeresen játsszák a rádiók. A csapat 2012-ben adta a legtöbb koncertet, fellépett a legfontosabb nyári fesztiválokon, valamint A dal és az X-Faktor című élő televíziós műsorokban. A Belmondo időközben hattagúra bővült, hiszen hivatalosan is csatlakozott a zenekarhoz az ország egyik legjobb beatbox előadója, Fekete János Jammal.
 
A Belmondo az év végén szubjektív válogatáslemezt jelentetett meg Good, Better, Belmondo címmel. A dupla albumon angol és magyar nyelven hallhatóak a legnagyobb slágerek. Elsősorban ennek a kiadványnak a dalaiból válogat a zenekar idei első koncertjén január 12-én, szombaton este a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Az est ironikus mottója: „Stop! Állítsuk meg a kazettahamisítást!”. Ennek értelmében, aki egy üres kazettával érkezik a buliba, annak a zenekar rámásolja a Good, Better, Belmondo című albumot, vagyis egy eredeti hamisítvánnyal térhet haza. Czutor Zoltán frontember és társai zenei rögtönzésekkel is készülnek, amelyek az októberi lemezbemutatón már nagy sikert arattak. A rajongók egy kalapból három ismert Belmondo-sláger címét, egy másikból pedig különböző zenei stílusok nevét húzhatják ki. A véletlenszerű választások alapján a banda megbolondítja a jól ismert dalokat, így könnyen előfordulhat, hogy metal, reggae, latin vagy éppen hip-hop verzióban csendülnek fel a jól ismert szerzemények.
 
Az est vendége az igényes gitár-pop zenét játszó Crescendo együttes, amelynek Königmutter című dala igazi közönségkedvenc. A koncertek 20 órakor kezdődnek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky