3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. január 4.

Magyar zenekaré lehet „Az év albuma”

Copyright:

A Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) tavasszal megjelent Lovemonster című dupla albuma lehet az „Az év ska/rocksteady/early reggae albuma”. A műfajban 2012-ben megjelent kiadványok közül a legjobbakat válogatta ki a Reggae Steady Ska című angol nyelvű, de valójában német, tematikus zenei portál. A listán olyan világhírű előadók is szerepelnek, mint a Skatalites, a Madness vagy éppen Jimmy Cliff. Az egyetlen magyar jelölt a PASO, amely ma kora délután a harmadik helyen állt a közönségszavazáson.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra lemezére január 6-ig, vagyis vasárnapig lehet szavazni ITT.

A PASO az új évet rövid pihenéssel kezdi, de a rajongóknak az újabb koncertekig sem kell hiányolniuk a csapatot. A Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara novemberben adott közös koncertet az „mr2 Szimfonik + a Müpából” című sorozat első műsoraként. A koncertfelvétel január 5-én, szombaton este 23:50-kor látható a Magyar Televízió 1-es csatornáján. A műsorban a közkedvelt slágerek mellett a Lovemonster című album dalai is felcsendülnek szimfonikus változatban, köztük az I’m The One, az Elhagytam magam, a Rum Sweet Rum és a Guidance.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky