3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. január 3. | Bertoni

Szünetet tart a Coldplay

Copyright:

2011 októbere óta a Mylo Xyloto turnéval rendesen kibulizták magukat, ezért nemrég Chris Martin, a banda frontembere bejelentette, hogy a Coldplay nagyjából 3 évre visszavonul a gigakoncertektől. Brisbane-i fellépésük volt az utolsó monumentális produkció, mostantól a készülő hatodik lemezükre koncentrálnak. Azt, hogy kisebb koncertekre vállalkoznak-e, egyelőre még nem tudni.

Will Champion dobos bevallotta, egyáltalán nem könnyű állandóan úton lenni, koncertezni, miközben otthon vár a családod. „Épp Las Vegasban léptünk fel, amikor csöngött a telefonom, hogy az egyik gyerekem kórházban van. Na ilyenkor nagy szívás távol lenni a szeretteimtől.” Szóval miután a 2011-es lemez bemutatása kapcsán bejárták Európát, Észak-Amerikát és Ausztráliát, arról nem is beszélve, hogy februárig még dél-amerikai koncerthelyszínek is szerepelnek a listán – a Coldplay legénysége kicsit kifújja magát. „Nem akarok leállni” – mondta a frontember, Chris Martin, és az állítás alátámasztására elejtett néhány infót a készülő korongról is: „A címe sokkal könnyebben kiejthető lesz, az már biztos.”

A rajongók bizonyára fájó szívvel mondanak búcsút a hatalmas élőshowknak pláne azután, hogy szavazataik révén a Coldplay lett a 2012-es év legjobb Wembley előadója a Capital FM Summertime Ball-on nyújtott produkciójával. Ugyancsak a banda sikerét bizonyítja, hogy a jövőre megjelenő 121212 lemezen 3 dalban is közreműködnek: a Viva La Vida, az Us Against The World és a Losing My Religion (feat Michael Stipe) klasszikusait Chris Martin énekli. Az album már letölthető az iTunesról. 

Forrás: gigwise.com, music-news.com

Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky