3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2012. október 17.

Több ezer éves falak közt zengnek a Magna slágerek

Copyright:

Bár a naptár mást mutat, a Magna Cum Laude tagjainak és rajongóinak még nem ért véget a nyár. A Mező Misi, Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi alkotta együttes mozgalmas évet tudhat maga mögött, amikor a pihenésre nem igen jutott idő. Talán most!

Az egyik utazási iroda és a zenekar október végén egy koncerttel egybekötött kalandozásra invitálja Jordániába az érdeklődőket. Az utazók természetesen az ország nevezetességeit is megtekinthetik a Holt Tengertől, Petrán és Wadi Rum-on át a Vörös Tengerig, mégis az egyik legemlékezetesebb estéjük alighanem a november 1-jére tervezett koncert lesz. Jerash 3000 éves amfiteátrumában lép fel a Magna Cum Laude, ahol az igazán rendhagyó, történelmi kulisszák mögött olyan slágerek csendülnek fel, mint az Átkozott nők, Lehet hogy eltört, Vidéki sanzon, Színezd újra, a Főnököm, vagy a Pálinka dal. Az este vendégeként Illényi Katica, Pflum Orsi és Somogyi András humorista is közreműködik.

„Közvetlen előadást akarunk létrehozni, szeretnénk igazán felejthetetlenné tenni ezt az utazást. Rengeteg koncert van mögöttünk idén, nem titok, hogy a nyaralásunk is ez lesz, de feltehetőleg ránk is olyan hatással lesz majd ez a környezet, hogy önfeledten mulassunk majd közösen az utasokkal, vagyis a koncertünk közönségével” – mondja a zenekar frontembere, Mező Misi.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Kontynuować

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Kontynuować

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Kontynuować

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky