3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2012. október 12.

Henrik Freischlader Band: blues rock az A38-on

Copyright:

Bár sokan a blues műfaját egy korosodó közeg zenéjének tartják, számtalan ellenpélda cáfolja ezt a gondolatot: a jövő gitáros istenei között ugyanis rengeteg blues zenét játszó, vagy annak hatását magán hordozó fiatal tehetség található. Közéjük tartozik Henrik Freischlader is: az alig 30 éves német gitáros tavasszal a Gary Moore emlékkoncerten bűvölte el a közönséget, október 17-én pedig saját zenekarával tér vissza az A38 Hajóra.

Az 1982-es születésű, eredetileg dobosnak készülő Henrik Freischlader 14 éves korában, Gary Moore hatására választotta végül a gitárt, de valójában nem okoz gondot számára egyik hangszer kezelése sem. 2009-ben készített albumán például egymaga játszotta fel az összes hangszert, nem is akárhogyan: e lemez kapcsán vált szélesebb körökben is ismertebbé, illetve a nagyobb európai blues-rock fesztiválok állandó, megbecsült fellépőjévé. Napjaink egyik legtehetségesebb rock-blues gitárosának fényképe nem véletlenül került rá Géczi László nemrég megjelent, „A jövő gitáros istenei„-t  bemutató kötetének borítójára: Henrik "ajánlólevelét" olyan legendák írták már alá közös munkáik, koncertjeik során, mint Joe Bonamassa, B.B. King vagy Gary Moore.

Henrik lemezeit saját kiadójánál jelenteti meg, s e példaértékűen igényes kiadványok a blues-rock műfajt nyitottan kezelő (jazz, soul, funk is felbukkan itt-ott), változatos, remek dalokat, kellemes énekhangot, és természetesen hatalmas, ízes gitárjátékot rejtenek mindazok számára, akik nyitottak az új tehetségekre és "a nagy öregek" mellett időről-időre bizalmat szavaznak új előadóknak is. Az énekes-gitáros Henrik ötödik, House In The Woods című albumát mutatja majd be az A38 Hajón, saját zenekara segítségével, melyben a Hammond C3 orgonán játszó Moritz Fuhrhop játékára is érdemes külön odafigyelni. Breakout című daluk élő felvétele itt látható:

Az egyébként munkamániás Freischlader egy monstre, több mint 50 állomásos turné keretében érkezik Budapestre, ahol október 17-én lép fel. A baráti árú belépővel meghirdetett koncerten egy kiváló hazai tribute zenekar, a Message To Hendrix játszik előttük. A műfaj ismerőinek talán nem is kell magyarázni, hogy a Message to Love című dalra utaló nevű zenekar Jimi Hendrix zenéjét népszerűsíti és mutatja majd be ezen az estén, mely az ősz egyik legütősebb blues rock koncertjének ígérkezik.

2012. október 17., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Henrik Freischlader Band, Message To Hendrix koncertek

Belépő: 2900 Ft, a rendezvény napján 3500 Ft.
Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, a Musicland lemezboltban, valamint a helyszínen és online.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. More

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. More

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. More

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. More

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky