2012. szeptember 13. | Mike Ágnes
BUSH koncert, 2012.09.05., Milánó | A koncert előtt úgy gondoltam, ez az a zenekar, amire nem ártana egy picit jobban odafigyelni. Így a buli után viszont azt mondom, érdemes lenne sokkal jobban odafigyelni a Bushra. Sokan a kb. 10 évvel ezelőtti slágerüknek, a „People that we love”-nak köszönhetően emlékszünk rájuk, de az új, 2011-es, „The sea of memories” című album is egy kellemes rocklemeznek bizonyult (olyan slágerekkel, mint a The sound of a winter, Baby come home).
Az Alcatraz nevű szórakozóhely adott helyet a Bush szeptemberi, milánói műsorának, amin a közepes létszám (BS-hez hasonlóan, függönnyel leválasztott félház) ellenére nagyszerű volt a hangulat. A jegyen az szerepelt, hogy kapunyitás 8-kor, kezdés 9-kor. Olasz sztereotípiákkal ellentétben, a koncert pontosan 21:00-kor el is kezdődött. A 3 eurós ruhatár ill. a 8 eurós pohár bor megspórolása után egy kis adag, 3 eurós sörrel a kezemben, már az első szám alatt hamar az első sorban találtam magam, a fesztiválokon jól bevált „pincer-move” (oldalról közelítés) alkalmazásával. Sok trükközésre nem volt szükség, mert a közönség leginkább békésen bólogatott, csápolt, tapsolt vagy a dalszövegeket kántálta. Egyedül a közönség középső-első része mozgolódott feltűnőbben a többiekhez képest. Végre egy koncert, ahol élvezhetem a zenét és a látványt, anélkül, hogy kapnék egy sört vagy egy stage diveolót a nyakamba, esetleg egy könyököt az oldalamba.
A hölgyolvasók kedvéért érdemes pár szót szólni Gavin Rossdale külleméről is, aki látványban felveszi a versenyt Jared Letoval (30 Seconds to Mars). Az első számot (Machinehead) még a már ismert, terepmintás felsőjében, összefogott hajjal nyomta le, utána előkerült a mai „rockerek” körében elterjedt trikó, ami takar is meg nem is, majd a koncert végére már kiengedett hajjal headbangelt. A trikó oldalán derékig érő hasításnak köszönhetően pedig nem kellett sokat bízni a fantáziánkra, mindenki megcsodálhatta, mitől döglik a légy (avagy Gwen Stefani), és milyen is egy jól kidolgozott rockerfelsőtest.
A csapat tisztességesen leadta a másfél óráját. Előkerültek a már ismert Sound of Winter, Swallowed slágerek, ahol megvoltak a libabőrözések, de azért hiányoltam a People that we love-ot és a Baby come home-t. De nincs olyan koncert, ahol minden igénynek meg lehetne felelni és senki nem talál olyat, amit hiányol. Összességében fantasztikus hangulatú koncert volt: Gavin sokat kommunikált a közönséggel, próbálta olaszul üdvözölni, többször lejött a színpadról, sőt, még a biztonsági őrt is megkérdezte, hogy jól érzi-e magát. Volt énekeltetés, tapsoltatás, de a csúcspont a „The afterlife” c. számnál jött el, amikor is Gavin egy szál mikrofonnal a kezében, lejött a színpadról és a közönség sorai közt sétálva énekelte a számot (ez valami jó családi szokás lehet, mert Gwen Stefani is a sorok közt mászkált anno, budapesti koncertje alatt). Végül az emelvényen kötött ki, ahol éneklés közben egy rajongó kislányt is felvett, majd a szám végeztével végigpacsizva az első sorral, visszament a színpadra. Gavin hagja élőben is ugyanolyan kellemesen érces, mint a lemezeken. Begyűjtve egy hifiveot Gawintől és egy gitárpengetőt, nagyon elégedetten és feldobódva hagytam el az Alcatrazt.
Ugyan, a Sziget kívánsággépében évek óta kérem, sajnos még a Nagyszínpadnál kisebb színpadokon sem láttam őket, pedig sok külföldi ismeri és szereti a bandát, egy koraesti időpontban nem árválkodnának. Azért minimum egy A38-as teltházas, vagy egy kisebb PECSÁs fellépést megérdemelnének. Reméljük, többen megismerik és megszeretik őket és minél hamarabb láthatjuk egy budapesti fellépésüket.
Setlist:
Machinehead
All my life
The Chemicals Between Us
The sound of winter
Everything Zen
Swalllowed
Heart of the matter
Prizefighter
Stand up
Greedy Fly
Alien
Afterlife
Little things
-------
Breathe
Come together
Glycerine
Comedown
Mike Ágnes
2012.09.12., Milánó