Az a sportesemények alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy London komolyan gondolja, hogy a Paralimpia ugyanolyan fontos esemény, mint az Olimpia. Soha ennyi néző és ilyen színvonalú rendezés nem várta még a para sportolókat. És hogy ez mennyire így van, azt a záróünnepség is bebizonyította.
Az Olimpia megnyitó és záró ünnepségéghez képest a Paralimpia zárásánál a szervezők nem a mennyiségére, sokkal inkább a minőségre mentek rá. Mert amíg az augusztus végi gigashow-n fellépett a brit pop-rock élet jelentős része (de legalább a fele biztosan), addig a múlt hét végi Paralimpia zárásaként egy több mint egy órás Coldplay koncertet kapott az olimpiai stadion közönsége, és persze világszerte tévénézők milliói.
És habár a körítés nekem túl giccsesnek, túl soknak hatott, de megértem, hogy itt a látványra is erős hangsúlyt kellett fektetni elsősorban a stadion méretei, másodsorban az élő tv közvetítés miatt.
A produkció ugyanolyan vérprofi volt, mint bármelyik Coldplay koncert, ráadásul fellépett velük – és egy szám erejéig önállóan is – Rihanna, valamint a Paradise-ba beszállt Jay-Z is.
Az szinte teljesen természetes volt, hogy egy sérült emberekből álló londoni szimfonikus zenekar is szerepet kapott: vak, félkarú és értelmi fogyatékos zenészek adták a Strawberry swing alapjait.
Nem kell túlbonyolítani egy-egy ilyen nagyszabású rendezvény forgatókönyvét: végy egy világsztár zenekart pár világsztár énekest, látványos tánc- és fényelemeket, és hagyd kibontakozni mindezt egy órán át! Szinte garantált a siker.
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! A continua
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. A continua
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. A continua
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. A continua