3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 4.

Shell Beach: új single hallgatható végig

Copyright:

Elérkezett a rég várt pillanat: immáron teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy öt év után ismét új nagylemezzel jelentkezik a Shell Beach! A This Is Desolation címre hallgató felvételen tizenegy új dal lesz hallható, így a korábban már megismert, ezernél is több letöltést számláló The Greatest Skeptic mellett tíz teljes értékű szám, valamint egy bónusz zárótétel kap helyet.

A kiadványon két vendég is hallható lesz: az előbb említett bónusztételben MC Zeek bukkan majd fel, míg az albumot nyitó Hoverboards Don’t Work on Waterben Matt Geise, a Lower Definition frontembere hallatja a hangját néhány sor erejéig. Az október 5-én az A38 fedélzetén bemutatandó kiadványt – aminek apropót az Ascension 46 Showcase biztosít majd – a srácok a Hirudinean című dallal vezetik fel, amely már végig is hallgatható a banda YouTube-csatornáján.


A zenekar énekese és design-felelőse, Totik Zoli a következőt mondta az alább meghallgatható dalról: „Ez az egyik legrégebben megírt szám erről a lemezről, mégis az utolsó pillanatokig formáltuk és újítottuk, nem kevés fejfájást okozva ezzel producerünknek, Schram Dávidnak, aki hatodik tagként funkcionált mellettünk. Egy-két részlet ismerős is lehet azoknak, akik koncerten hallották már. Egy pörgősebb, kompaktabb dalról van szó, amelyhez kellően ironikus szöveg párosul. Maga a cím latin kifejezés, és egy szóban összefoglalja a szöveg témáját, anélkül hogy lelőném a poént. Ez a dal indítja el amúgy a lemez második felét amolyan B-oldal első számként (6. track), itt újra egy gyorsabb tempóra akartunk kapcsolni.”

Ascension 46 Showcase: Till We Drop, Shell Beach (This Is Desolation lemezbemutató)
The Southern Oracle, The Sharon Tate, Marionette ID
10.05.Péntek.19H
A38 koncertterem
Jegyár: 1.500.- Ft, Elővételben: 1.500.- Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky