3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. szeptember 4. | Bertoni

Belevetettük magunkat a jazz hullámaiba

Copyright:

Augusztus 31-én az A38 Tetőterasz színpadán az örömzene kapott főszerepet egy nagyon karakteres együttes előadásában. Az Ez a divat zenekar a kilencvenes évek végén az elsők között kezdett el kísérletezni a jazz és a különböző elektronikus műfajok ötvözésével. A 2000-es évek elején többször léptek fel az Anima Sound System és a colorStar társaságában, de hamar kialakult saját közönségük, és elkezdtek önállóan koncertezni.

A tagok névsora a következő: Bene János – dobok; Gál Dániel – billentyűk, sampler; Kiss Árpád – trombita; Kovács Ádám – szaxofon; Lakinger József – basszusgitár; Vörös Nikolett – ének. Első nagylemezük 2006-ban készült el From The Head To The Feet címmel, majd két maxi után 2009-ben ismét kiadtak egy nagylemezt, a Hello From The Neitherlands-t, ennek remixelt és átdolgozott verziója lett 2010-ben a We Felt So Mixed Up In The Neitherlands. A zenéjüket stílusosan „jazzyfunkypoppyhunky”-ként jellemzik, ezzel is felvillantva a könnyedséget, amit magukkal hoznak, de semmiképp sem a minőség rovására. Számos fellépésen vannak már túl, legutóbb az A38 közönségének játszottak.

A péntek esték egyébként is mozgalmasan szoktak telni, a bulihajón meg pláne, úgyhogy az embernek sok fejtörést okozhatott, melyik programot szeresse jobban. Mindenesetre a jazz műfaj szerelmesei a szeles és hűvös idő ellenére sem riadtak vissza a Tetőterasztól, hogy élőben élvezhessék az Ez a Divat számait. A családias hangulatban még Bud Spencer is táncra perdült, miközben a zenekar tagjai is láthatóan jól érezték magukat – mosolyogtak, poénkodtak, ugráltak, táncoltak a színpadon. Összességében tehát egy vidám koncertet adtak, amit lazább dalokkal indítottak, majd jöttek a pörgősebb zenék, végül pedig a levezető jammelős nóták.

Az énekhang lenyűgöző, rengeteg lehetőséget rejt magában, és a szaxofon-trombita összhangzás is kifejezetten egyedi jelleget kölcsönöz a számaiknak. Az Into The River ezen a helyszínen külön jelentéstöbbletet kapott, a jedis témához pedig hozták a megfelelő Leia-hercegnős hajviseletet. Az első sorban állóknak még ajándékkal is kedveskedtek, a buli után pedig a tagok még szóba elegyedtek a közönséggel, ismerőseikkel igazolva, hogy nemcsak egymással szemben nagyon figyelmesek, hanem általában véve közvetlenek, jófejek.


Aki az „ereszdelahajamat” bulikban érzi jól magát, az jobban tette, ha máshol szórakozott 31-én, aki viszont szeret tehetséges zenészeket hallgatni, és hangulatos jazz dallamokra táncolni, semmi esetre se hagyja ki az Ez a Divat következő koncertjét szeptember 8-án a Trafikban!

Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky