3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2012. augusztus 28. | govinda

Továbbra sem szabadul John Lennon gyilkosa

Copyright:

Ismét megtagadták Mark David Chapman kérelmét feltételes szabadlábra helyezéséről. A törvények értelmében legkorábban két év múlva próbálkozhat újra. Az 57 éves Chapman életének már több, mint felét a világtól elzárva töltötte – 1980. december 8-án történt a tragédia, melyet azóta sem feledtek sem a hozzátartozók, sem a rajongók, sem pedig a világsajtó. Csaknem harminckét éve tehát, hogy börtönben ül - a legfrissebbi kérelme volt a hetedik a sorban.

Az ítélet szerint David Chapmant húsz évtől életfogytig terjedő börtönbüntetéssel sújtották John Lennon meggyilkolásáért, tehát 2000-ben lehetett szó először szabadlábra helyezéséről. Amint azt az ábra mutatja, mindannyiszor elutasították. A mostani indoklásban megemlítik, hogy, bár törekvései és magaviselete értékelendőek, szabadon engedése azonban a törvénytisztelet megtagadását eredményezné, és a történtek megcsúfolását jelentené, hiszen Chapman különös hidegvérrel és megfontoltsággal cselekedett. Bizonyítja ezt az is, hogy minden részletre ügyelt, és mindent kitervelt – három hónappal az esetet megelőzően. Saját bevallása szerint csak hírnévhez szeretett volna jutni, ezért több ismert név, vagy csillag is szerepelt potenciális célpontjai között: úgy, mint Liz Taylor, vagy Jackie Kennedy, a választása pedig azért esett a Beatle-re, mert tartózkodási helye jobban megközelíthető volt. Magára egyfajta önjelölt igazságosztóként, őrangyalként tekintett, aki képmutatónak tartotta Lennon viselkedését: „hogyan énekelhetett egyenlőségről, javak nélküli világról (Imagine), amikor ő maga multimilliomosként élt?” A vallásos megszállottság is hatalmába kerítette, dühvel öntötte el a tudat, hogy Lennon „nem hisz Istenben, sem a Beatles-ben”.

A legenda özvegye, Yoko Ono természetesen Chapman szabadulásának legnagyobb ellenzője, mondván saját és fia életén kívül Chapmané is veszélyben forogna, hiszen az elkövetőt maguk a rajongók fenyegetik megtorlással. „Attól tartok, visszatérne az akkori káosz és zavarodottság emléke. Nem gondolom, hogy készen vagyok a megbocsátásra” – nyilatkozta a két évvel korábbi meghallgatás idején.

A férfi 2014-ben szabadulhat legkorábban, erre azonban kevés az esély, mert a Lennon körüli áhítat és kultusz miatt félő, hogy tömeghisztéria alakulna ki. Lennon és a Beatles intézménye pedig továbbra is halhatatlan: a legújabb hír, hogy érkezik az 1967-es Magical Mystery Tour új, DVD és Blu-ray kiadása rengeteg újdonsággal, az igazán elhivatottaknak persze deluxe változatban. A felújított filmet bemutatják néhány amerikai moziban is.

Forrás: The Guardian

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! trvať

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. trvať

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. trvať

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. trvať

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky