2012. augusztus 20.
Holnap startol a Gödör Kemping, a legújabb nyári fesztivál, amolyan Gödrös összművészeti módra. A meteorológia igazi nyári strandidőt ígér, ezért is kihagyhatatlan ez a nyárzáró össznépi strandolás, kultúrnyaralás. Ezzel pedig új korszak kezdődik a Gödör Klub életében, hiszen az idén 10 éves összművészeti központ és közösségi tér ősztől új, állandó budapesti helyszínen folytatja működését fél éves szünet után. Akik tehát már régóta szomjazzák a Gödör-hangulatot, Agárdon feltöltődhetnek kicsit az őszi nyitás előtt.
A Gödör Klub szűk évtized után, 2012. január végén kiköltözött névadó helyéről, az Erzsébet téri gödörből. Az elmúlt hónapokban ideiglenes budapesti helyszínén a lakásszínházak hagyományait követve, Gödörbújócskára keresztelt irodalmi szalont tartott, Marosvásárhelyen kortárs képzőművészeti kiállítást szervezett. Ősztől a Klub új helyen, a Király utca 8-10. alatt található Central Passage-ban folytatja működését. Az új Gödör Klubban a terek flexibilisen változtathatók lesznek, így még több párhuzamos programra lesz lehetőség, miközben zavartalanul folyhat majd a már megszokott környezetbarát működés mellett a sok-sok beszélgetés, találkozás, ismerkedés.
Az új helyszínen a Gödör hagyományos agora funkciója sem vész el, sőt tovább erősödik: a Central Passage-ba beköltöző Gödör Klub az egész átjáró arculatát átalakítja és a VI-VII. kerületben kialakulóban lévő budapesti “Soho” egyik népszerű, pezsgő központjává változtatja. A stáb tervei szerint a jelenleg szürke és üres átjárót a Gödör Klub egy összművészeti és zöld kulturális-közösségi térré alakítja, melyben nem csak jó lenni, de újfajta kapcsolatok is létrejönnek a város lakói között a kultúra, a munka és a kereskedelem világában. A Gödör Klub a plázafunkciót kívánja újraértelmezni: az elképzelés szerint a klub mellé beköltöző üzletek felelős vállalkozások lesznek, melyek törekednek az ökológiai környezettel való harmonikus viszonyra, minimális közvetítői közbenjárással forgalmaznak minőségi termékeket, erős társadalmi felelősségvállalási programmal rendelkeznek és hisznek a közösségek erejében.
Mindezek előtt azonban még közösségi nyaralásra hívja a közönségét. 2012. augusztus 21—26. között Agárdon a Gödör Klub megrendezi első szabadtéri, család- és gyerekbarát nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget Budapesttől alig 60 km-re, a tiszta vizű Velencei-tó 500 méteres partszakasszal rendelkező strandján, az agárdi Park Strand Kempingben. A Gödör Kemping a Gödrös hagyományokra alapozva egy összművészeti, közösségi és természetközeli fesztivál lesz, mely a Klub legsikeresebb produkcióiból ad ízelítőt. A tópartra költözik a Világgödör, a Jazzgödör, a Spicc Stúdió, a Spicc Színpad, a Táncház, a D’Watt, az Athe Sam, a BalkánBeats, a Willany Leó Táncműhely, a ZöldGödör és a CivilGödör.
A fellépők között ott lesz Bennie Men, colorStar, Korai Öröm, Irie Maffia, Rotfront (D), Punnany Massif, Kiscsillag, Supernem, The Carbonfools, Romano Drom, Budapest Bár, Lajkó Félix, Péterfy Bori és a Love Band, Intim Torna Illegál, Pál Utcai Fiúk, Balkan Beats Party, Nemjuci és még sokan mások. A rendezvény az erős zenei programok mellett tánc workshopokat, irodalmi műhelymunkát, Mediawave filmválogatást, Vida Tóni halbiológus-DJ ladikos nádaslabirintus-túráját, Irie Maffia főztjét, közösségi kerttervezést, anti-korrupciós vizicsatát, sport- és gyerekprogramokat kínál, valamint reggeli tornát, jógát, természetjáró-, éjszakai csillagtúrát és egy utolsó nyári össznépi strandolást, napozást. A fesztivál területén helyi piac működik majd, el lehet látogatni bakancsban vagy kenuban a strand melletti madárrezervátumba, valamint kedvezményes áron lehet élvezni Agárd turisztikailag kiemelkedő sajátosságait.
A hatnapos bérlet már 10.000 Ft-tól, napi jegyek 3000 Ft-tól vásárolhatók meg a Gödör 10. születésnapja alkalmából. A fesztivál fővédnöke Tóth István, Gárdonyi polgármestere, a Gödör Kemping háziasszonya Németh Juci.
További információk és részletes program ITT.