3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. július 30. | Bertoni

Kiadták az Olimpia zenéjét!

Copyright:

Isles of Wonder | Még el sem ült a harangok zúgása a nyitóünnepség után, a rendezvény zenei repertoárja máris mindenki számára elérhető, akár volt lehetősége élőben is meghallgatni, akár a világ másik végén tartózkodik épp. Az Underworld zenésze, Rick Smith, kifogástalan munkát végzett: a brit kultúra megzenésítéséhez igazán nagy neveket sikerült összehangolni, az Isles of Wonder tehát egy különleges és megismételhetetlen válogatás.

A két részes zenei anyag digitális formában a ceremónia befejezésének másodpercében azonnal megjelent. Az első felében a fő ünnepség zenéjén a hangsúly, a második részben pedig a sportolók bevonulóját hallhatjuk. Július 27-én lélegzetelállító show műsort varázsoltak a szervezők a stadionba, melyet olyan neves előadók zenéi kísértek, mint a Chemical Brothers, Fuck Buttons, Blanck Mass, Arctic Monkeys, Emeli Sandé és Mike Oldfield. Az Underground két szerzeményét is élvezhette a közönség: az And I Will Kiss-t és a Caliban’s Dream-et (utóbbi az olimpiai láng érkezésekor csendült fel).

Rick Smith így nyilatkozott az Isles of Wonder válogatásról: „A zene Nagy-Britannia kulturális szívdobbanása, folyamatos megvalósulása a forradalmi gondolatoknak. William Blake-től a Beatles-en keresztül a Clash és a Chemical Brothers dalai ott zsongnak-bongnak körülöttünk mint egy kóbor rádióhullám, amit a belső antennáink egyszerűen nem tudnak nem befogni.”

A digitális verzió mellett augusztus 6-án a Decca Records adathordozón is elérhetővé teszi majd az összeállítást.

forrás: underworldlive.com

Bertoni

Isles of Wonder (2012, Underworld) tracklista

 CD1 - Isles of Wonder
1) Frank Turner - I Still Believe
2) Four Nations Choirs - Jerusalem, Flower of Scotland, Danny Boy, Bread of
Heaven
3) LSO On Track Orchestra & François-Xavier Roth – Nimrod
4)Underworld feat. Dame Evelyn Glennie and the Pandemonium Drummers - And
I Will Kiss
5) Mike Oldfield - Tubular Bells / In Dulci Jubilo
6) LSO - Chariots of Fire
7) Blanck Mass & LSO – Sundowner
8) Dizzee Rascal - Bonkers - Radio Edit
9) A.R. Rahman feat. Jaspreet Jasz - Nimma Nimma
10) Emeli Sandé – Heaven
11) Emeli Sandé - Abide With Me
12) Arctic Monkeys - I Bet You Look Good On The Dancefloor (Live)
13) Arctic Monkeys - Come Together (Live)
14) Underworld feat. Dockhead Choir, Dame Evelyn Glennie, Only Men
Aloud, Elizabeth Roberts, Esme Smith and Alex Trimble - Caliban’s Dream
 
CD2 - Welcome
1) Chemical Brothers – Galvanize
2) High Contrast - Moon Watcher
3) Underworld - Always Loved A Film – Instrumental
4) Underworld - Dark & Long (Dark Train) (Remix)
5) Pet Shop Boys - West End Girls
6) Underworld - Minneapolis (High Contrast Remix)
7) High Contrast – Reach
8) High Contrast - Ghost Dance
9) Underworld - Confusion - The Waitress (Darren Price & High Contrast Remix)
10) Wretch 32 feat. L – Traktor
11) Fuck Buttons - Olympians (High Contrast Remix)
12) High Contrast - Can’t Stop This Fire
13) Underworld - Moon In Water (Instrumental Remix)
14) Underworld - Crocodile (High Contrast Remix)
15) U2 - Where the Streets Have No Name (High Contrast Remix)
16) High Contrast - For Years
17) Underworld - Dirty Epic (Darren Price & High Contrast Remix)
18) High Contrast - The Long Way Home
19) Underworld - Dark & Long (Darren Price & High Contrast Remix)
20) Underworld - Rez (High Contrast Remix)
21) David Bowie – Heroes
22) Chemical Brothers - Galvanize
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Tovább

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky