Csütörtök este Madonna exkluzívnak nevezhető koncertet adott Párizsban, a világhírű Olympia színházban, melyre a Madonna fanklub tagok közül is csak a legszerencsésebbek juthattak be. A kérdés, vajon mennyire lehettek az ott jelenlévők elégedettek, a különleges produkcióval...
A buli ugyan szinte családias jellegű volt (az éppen zajló nagyszabású világkörüli turnéhoz képest), de a youtube élőben közvetítette, így világszerte bárki láthatta. A koncert alapvetően az MDNA turné dalaira épült, ám elhangzott egy-két meglepetés is, például az új lemez B oldalán található Beautiful Killer és a párizsi rajongók kedvében járva Serge Gainsbourg Je T’aime feldolgozása is, Madonnához méltón elég rendesen erotikusan koreografálva.
Eddig nagyon rendben volt a dolog, ám ezzel a dallal véget is ért a show. A csalódott rajongók hiába hívták vissza az énekesnőt, a technikusok nekiestek a színpadnak, és elkezdték szétszerelni. A tömeg ekkor hitte csak el, hogy a 80-280 euroba kerülő jegyükért konkrétan 9 számot hallhattak/láthattak. A kb. 50 perces előadásba ráadásul Madonna belerakott egy majd negyed órás beszédet Párizs kulturális nyitottságáról, na meg a világbékéről. Így a „tiszta játékidő” mindössze 40 perc volt. A koncert előtt többen az utcán aludtak, hogy biztosan láthassák imádott bálványukat, aki ezzel a húzással eléggé felbőszítette őket. A tömeg a koncert után már a teremben kiabálni kezdett, anyáztak, és lekurvázták Madonnát, majd az utcán skandálva követelték vissza a pénzüket.
Nos, arról nincs hír, hogy bárki is visszakapott volna –e egy centet is, de az biztos, hogy Madonna most kapott jópár fekete pontot francia híveitől. De hogy mindenki maga eldönthesse, megérte –e vajon a belépőjegy ára még így is, íme a tegnapi mini koncert videója:
A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. More
Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. More
Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. More
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. More
Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. More