3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2012. július 4.

Muse: A Survival lesz a 2012-es londoni olimpai játékok hivatalos dala! 

Copyright:

A Survival az összes London 2012-es sporteseményen hallható lesz, az Olimpia teljes ideje alatt – többek között a versenyzők bevonulásánál és az éremátadó ceremónia közben is. Ez a lehetőség a zenekar szerint meghatározó lesz, a jövőt illetően...

Múlt szerdán Londonban az olimpiai sajtótájékoztatón ismertették a „Rock The Games” című zenei programot, élén a Survival-lel, így a konferencián az zenekar is részt vett.
Itt az énekes Matt Bellamy elmondta: „Óriási megtiszteltetés, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok során ekkora szerepet kapott a dalunk. Amikor írtam, a versenyekre gondoltam, kifejezve az elhivatottságot és a győzelemre való törekvést.”
 
A Muse zenekart Matt Bellamy, Dominic Howard és Chris Wolstenholme alkotják. 1994-es megalakulásuk óta öt stúdióalbumot jelentettek meg, több mint 15 millió példány eladásával világszerte. A csapat számos díjat nyert már, beleértve a 5 MTV Europe Music Award-ot, 5 Q díjat, 8 NME díjat, 2 Brit Award-ot, 4 Kerrang Awardot, ezen kívül további három Grammy-jelölést és egy Mercury Prize jelölést is begyűjtöttek az évek során. Két éve Fonogram-ot is átvehettek a Szigetes fellépésük után az "Év Külföldi Alternatív Albuma" kategóriában.
 
A zenekar új stúdióalbuma a „The 2nd Law” szeptemberben jelenik meg, melyet egy nagyszabású európai turné fog követni - ekkor látogat majd a csapat Magyarországra is, november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában dübörögnek majd a legjobb Muse dalok.
 

  

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. A continua

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. A continua

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. A continua

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. A continua

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky