3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. május 31. | SZTR

Ebből mi lesz? – Elindul Madonna új turnéja

Copyright:

Május 31-én este indult útjára Madonna új, a március végén megjelent MDNA albumhoz kapcsolódó turnéja. Sorrendben a 9. világkörüli turné lesz ez, minden eddiginél hosszabb és gigantikusabb, de már a nevével sem stimmel valami.

Madonna az utóbbi időkben kapkod. Már maga az MDNA album is kicsit elsietett munkának tűnik, aminek jót tett volna még egy-két hónap (év?) átgondolás. De végül kijött, és mielőtt rendesen kipörögtek volna róla a slágerek, már be is jelentették a turnét, el is kezdődtek a próbák, majd egy minimál promóció után, alig két hónappal a lemezmegjelenés után már indul is a világkörüli popcirkusz. 
 
A turné nevének kitalálása valószínűleg 5 percet vett igénybe. Igen, az elnevezése: MDNA Tour. Eddig szinte mindig valamilyen, az aktuális albumra utaló, de attól megkülönböztetett fantázianevet kaptak a koncertsorozatok. Most ezzel a névvel vagy még magát a lemezt akarták hangsúlyozni, vagy egyszerűen tényleg ennyi időt szántak rá.
 
A turnéplakát fotózásán talán maga Madonna nem is tudott részt venni bokros teendői mellett, hiszen alig felismerhető a széteffektezett képen, simán lehetne egy hasonmása is. Persze ez is érthető lenne, hiszen az elmúlt hetekben nem csak a lemezpromócióval és turnéval, de saját parfüm (Truth or dare) és saját cipőmárkájának befuttatásával is foglalkoznia kellett.
 
Persze félreértés ne essék! Biztosak lehetünk abban, hogy az MDNA show vérprofi, szórakoztató és okosan összerakott lesz. Hiszen a próbákról rajongók által lopva felvett, és a netre felpakolt videókból és a hivatalos képekből pontosan lehet tudni, hogy lesz megint minden, amit egy igazi Madonna-showtól elvárunk: vidám, pörgős együtttáncolás, közönségénekeltetés, feszületek, extrém kosztümök, gitározás, gázmaszk, férfikórus, fegyveres erőszak és rengeteg szex. És persze a jobbnál jobb, ismert slágerek, köztük az új album táncparkettre és nagy arénákba való dalai.
 

 
A koncerteken a világon valaha megépített legnagyobb kivetítőt fogják használni, az eddigi legtöbb állomásos Madonna turné lesz 90 fellépéssel, és a kosztümök ismét annak a Jean-Paul Gaultier-nek a keze nyomán születtek, akit Madonna tett híressé, és aki nagyban hozzájárult, hogy Madonna a Blond Ambition turné ruhái után híresebb lett, mint valaha.
A koncert „meglepetése” egy jó előre beharangozott feldolgozás lesz: Lady Gaga Born this way című gigaslágere olvad bele az Express Yourself dallamaiba. Majd jól meglepődünk.
 

 
Ám csodát, soha nem látott megoldásokat ezúttal – szerintem - ne várjuk. Mert Madonnának a megfeszített tempóban, a rohanó popszakmának való görcsös megfelelni akarásban nincs ideje a megújulásra, a meghökkentő, lebilincselő részletek kidolgozására. 
 
De ne nekem legyen igazam! Izgatottan várjuk a kiszivárgó videókat, majd a hivatalos DVD megjelenést, mert hazánkba ezúttal sajnos nem tesz látogatást a pop nagyasszonya.
 

 
képek: madonna.com
 
SZTR

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky