3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. május 7.

Megjelent a Pennywise új nagylemeze!

Copyright:

Az All or Nothing az első Pennywise album, melyen Téglás Zoli, az Ignite zenekar frontembere vokálozik. A korábbi énekes, Jim Lindberg három éve hagyta faképnél társait, ezúttal úgy tűnik, végleg. A csapat 2006 óta számos hullámvölgyön ment keresztül, az április 30-án kiadott lemez eddigi fogadtatása pozitív.

A zenekar 1988-ban alakult, első nagylemezük, az 1991-es Pennywise, világszerte ismertté tette őket. A banda alapító tagjai Jim Lingberg (ének), Fletcher Dragge (gitár), Jason Thirsk (basszusgitár) és Byron McMackin (dob) voltak. 
 
Lindberg első ízben 1991-ben, a Pennywise album megjelenése után vált ki a formációból, helyét rövid időre Thirsk vette át, ekkor csatlakozott az együtteshez Randy Bradbury basszusgitáros is. Lindberg rövid pihenő után 1993-ban tért vissza, a második, Unknown Road, albumon ismét az ő hangját hallhatjuk.  1995-ben a punk zene virágzásnak indult, ekkor tűntek fel olyan zenekarok, mint a Green Day, vagy a The Offspring. A Pennywise karrierje is szárnyra kapott, harmadik, About Time, albumuk világszerte sikereket ért el. Az 1996-os év drámai fordulatot hozott. A súlyos kábítószer és alkohol problémákkal küszködő Thirsk elhagyta a zenekart, majd öngyilkosságot követett el. Bár Thirsk halála megviselte társait, az élet továbbra sem állt meg, változó eredményekkel folytatták útjukat. Az 1997-es Full Circle és a Straight Ahead nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 2000-es Live at the Key Club és az ezt követő Land of The Free ismét növelte a banda népszerűségét. A From the Ashes album két évet váratott magára. Utolsó lemezük 2008-ban jelent meg Reason to Believe címmel. 2009-ben Jim Lindberg, aki 19 évig állt a Pennywise élén, elhagyta zenekarát, helyét Téglás Zoli vette át. Bár az All or Nothing az első album, melyen a magyar felmenőkkel rendelkező énekes közreműködik, Zoli számos koncerten bizonyított már. 
 
A lemez megjelenésével egy időben a Pennywise világkörüli turnéra indul, melyből Magyarország sajnos kimarad. Hozzánk legközelebb Németországban, illetve Hollandiában játszanak majd.
 
Forrás: epitaph.com
 
Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

2025. február 17.

Kóstolj bele a megújult DARKSIDE közelgő lemezébe

2025. február 28-án érkezik a DARKSIDE harmadik, "Nothing" című lemeze, melyet a "Graucha Max" és a frissen megjelent "S.N.C" című dalokkal vezetnek fel a srácok. Nicolas Jaar és Dave Harrington kísérletező elektronikus zenei duójához immár csatlakozott régi barátjuk és visszatérő közreműködőjük, Tlacael Esparza dobos és hangszertervező is. A megújult felállású formáció márciusban 11 év után ismét turnézni fog Észak-Amerikában - többek között Brooklyn, Seattle, Toronto és a Coachella fesztivál színpadait ejtik majd útba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky