Egyesült Álmok – Újra együtt a „magyar nyelvű” SEX-E-PIL! Közel huszonöt év szünet után újra együtt lép színpadra Hegyi Zoltán, Kocsis Tamás, László Viktor és Vangel Tibor, azaz a magyar nyelven éneklő Sex-E-PIL. A koncertre 2012. június 7-én kerül sor az A38 Állóhajón. Jegyek már kaphatók!
A Sex-E-PIL a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb hazai underground zenekara volt. A zenekar első, 1986-ig tartó időszakában sűrűn cserélődtek a vendégzenészek (több mint harmincan fordultak meg az együttesben), eközben a Sex-E-PIL a hazai underground klubélet egyik kedvencévé vált. Egy éves, kísérletezésekkel teli szünet után a zenekar 1987-től már a most ismét színpadra lévő négyes felállásban folytatta. Fél lábbal kiléptek az undergroundból, nagy sikerrel koncerteztek Budapesten és már egyre többet vidéken is, lemezszerződést kötöttek az egyik első hazai független lemezkiadóval, a Ringgel, s 1988-ban megjelentették a legendás Egyesült Álmok című nagylemezt. Az együttes ebben a felállásban 1989-ben fejezte be, onnantól egy másik, angol nyelvű Sexepil-fejezet következett.
A négy zenész elmúlt években több alkalommal is kapott felkérést arra, hogy összehozzák a „régi” Sex-E-PIL zenekart, ám a csillagok épp most álltak úgy, hogy a zenekar tagjai Hegyi ötvenedik születésnapján, baráti körben, újra együtt lépjenek színpadra.
Az egydalos fellépést további közös gondolkodás, majd döntés követte: 2012. június 7-én, csütörtökön az A38-on újra Sex-E-PIL-koncert lesz, olyan számokkal, mint a What Do You Say, az Igazi zöld, igazi kék vagy a Gyerünk.
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Kontynuować
Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Kontynuować
Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Kontynuować
A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować
2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować