3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. március 28. | Ági

Elkészült az új The Offspring lemez 

Copyright:

A The Offspring a napokban fejezte be kilencedik albuma stúdiómunkálatait. A hír a frontember, Dexter Holland, facebook oldalán látott napvilágot. Kezdetben csupán 20 ember tombolt koncertjeiken, mára már a világ egyik legnépszerűbb punk-rock zenekarává nőtte ki magát. A Why Don’t You Get A Job, vagy a Kids Aren’t All Right tinédzserkorunk meghatározó slágerei. Már csak néhány hónap, és az új lemezt is kezeink között tarthatjuk. 

Az új anyaggal kapcsolatban egyelőre kevés információ szivárgott ki. Annyit tudunk, hogy a dalokat februárban rögzítették és jelenleg Bob Rock irányításával zajlanak az utómunkálatok. A zenekar már nem először dolgozik együtt a producerrel. Legutóbbi, 2008-as, albumukon is ő segédkezett.
 
A Los Angeles-i punk rock együttes története 1984-re nyúlik vissza, amikor is négy fiatal srác megalapította első garázszenekarát, melyből a későbbi The Offspring lett. Ekkor még nem, hogy hangszereik nem voltak, de a zenéléshez se értettek. A kezdeti nehézségek és néhány tagcsere után, 1989-ben rögzítették első, Baghdad névre keresztelt demójukat, majd a zenekar nevével fémjelzett The Offspring című albumot. Ezt követte 1992-ben az Ignition, majd a Smash. A világ ekkor ismerte meg a Come Out And Play és a Self Esteem című szerzeményeket. A lemez 11 milliós példányszámban kelt el.
 
1996-ban a Columbia gondozásában adták ki negyedik stúdióalbumukat Ixnay On The Hombre címmel. Egy évre rá került a boltokba az Americana, melyen olyan slágerek hallhatóak, mint a Why Don’t You Get A Job, vagy a Pretty Fly. 2003-ban a zenekar már hatalmas népszerűségnek örvend, ekkortájt jelenik meg Splinter című albumuk 
 
A legutóbbi, Rise and Fall, Rage and Grace nevet viselő anyag 2008 júniusában került a polcokra. A korong fogadtatása nem volt felhőtlen, bár a rajongóknak bejött, a kritikusok körében nem aratott elsöprő sikert. Az utóbbi négy évet turnézással töltötték, 2009-ben a Szigeten is felléptek. Sajnos az idei koncertkörútból Magyarország kimarad, hozzánk legközelebb a Novarockon játszanak majd. Az új korong még a nyári fesztiválszezon előtt várható.
 

Ági

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky