3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2012. március 27.

A Wilhem Scream és Nikson a Dürer kertben 

Copyright:

Valahogy egy zenekar felnövésével is együtt jár az, hogy az előzenekari és fesztiválos fellépések állandó pörgéséből kitörhet a saját, egész estés turnék világába. Ennek lehetünk majd szemtanúi mi is április harmadikán a Dürer Kert kistermében, ahol Massachusetts leggyorsabb, legdallamosabb és legőrültebb hardcore/punk zenekara, az A Wilhelm Scream szórakoztatja majd a hazai közönséget. 

Nuno Pereira bandája korántsem lehet ismeretlen a lelkes koncertlátogatóknak, valamint a műfaj szerelmeseinek, hiszen a Smackin’ Isaiah utódja már Nyírbátorban (Azfeszt), Miskolcon (GYÁR), valamint a Dürer Kert nagytermében is fellépett, legutóbb épp a Téglás Zolival kiegészült Pennywise vendégeként. Zenéjük pedig tökéletesen bele is illett a nyári fesztiválprogramokba, hiszen a pörgős, szenvedélyes és energikus szerzeményekben bővelkedő életmű eddig minden itthon átélhetett félórás szettben kellően fel tudta tüzelni a hangulatot. 
 
Most azonban ez ki is teljesedhet majd, elkerülve a másra hárítás feladatkörét, elvégre a már új dalait író, az előző évtizedben pedig a Nitro Records (a The Offspring énekesének kiadója, ahol AFI, No Trigger és Ensign-lemezek is megjelentek) kötelékét megjárt formáció minden korábbinál definitívebb és terjedelmesebb szettel készül, amelyből a szüntelen mosolygás és a magas fordulatszámú dühkitörések mellett biztosan nem fognak hiányozni az ütős dalok sem. Elvégre ’Wilhelmék legnagyobb erőssége a technikás és magával ragadó gitárdallamok ténye mellett a hihetetlenül energikus élő előadásmód, amelyből egyaránt sugárzik dinamizmus és agresszió, lendület és humor. Ez határozta meg a srácok eddigi három nagylemezét is, amelyek zöld utat adtak annak is, hogy a srácok a Less Than Jake-kel (most épp a dobos kiadójánál vannak), a Comeback Kiddel, vagy épp a Lagwagonnal turnézhassanak. 
Ennek szellemében hárul a győri Niksonra az a hálás-hálátlan feladat, hogy angliai turnéjukat követően bemelegítsék a kisterem hangulatát napjaink egyik utolsó igazi melodikus hardcore/punk zenekara előtt, azonban őket sem kell félteni, ha a dallamos punk rockról van szó, hiszen az eltelt évek tapasztalata kellően ki tudta kristályosítani a srácok zenéjének karakterét. Így pedig ha kíváncsi vagy a tavasz leggyorsabb és leginkább örömteli hardcore-punk eseményére, mindenképp a Dürerben lesz a helyed!
 

A Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert bemutatja:

2012. április 3., Budapest @ Dürer Kert, 19:30

A WILHELM SCREAM (USA), Nikson

Jegyárak: 1.800 Ft (elővételben) / 2.300 Ft (a koncert napján) 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky