3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. február 28. | DavidDramaK.

Újabb plágiumgyanús dal látott napvilágot 

Copyright:

Muri Enikő múlt vasárnap a Való Világ ötödik szériájának fináléjában adta elő vadonatúj (?!), Késő már című debütáló slágerét. Azért az mégis említésre méltó, hogy ismét sikerült adoptálni egy nyugati nótát. Az intro és a dal egész üteme igencsak hasonlít egy jól ismert világslágerhez...

A 2011-es X-Faktor ezüstérmese Magyarország egyik legnagyobb idei eseményén, a Való Világ ötödik szériájának záróműsorában adta elő Késő már című új dalát. Vagyis eljátszotta, hogy előadja. Nem tudni miért, 2011 legjobb magyar női hangja nem élőben énekelt, csak tátogott. Valószínű fogható a stúdió adottságaira, bizonyára nem hangversenyekre tervezték, de egy egekig magasztalt énekesnőtől elvárná az ember, hogy mégiscsak élőben énekeljen. Már csak azért is, mert az X-Faktor idején elhangzott több szájból olyan mondat is, miszerint Enikő leénekli Lady Gagát. 
 
A dal megfelel a magyar elvárásoknak, közhelyektől hemzseg, seggrázós, bizonyára 2012 összes majálisán, falunapján hallható lesz majd. Azért az mégis említésre méltó, hogy ismét sikerült adoptálni egy nyugati nótát. Az intro és a dal egész üteme igencsak hasonlít a megboldogult Destiny’s Childból ismert Kelly Rowland 2007-es világslágerére, a Work című dalra. A dalszerzőt csókoltatjuk, sok sikert Enikő!
 
DavidDramaK.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky