3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2012. február 9. | Bertoni

Kétségbeesett találgatás: ki beteg az AC/DC tagok közül? 

Copyright:

Alig röppent fel a bíztató hír az új albumról, máris a munkálatok szüneteltetésére kényszerül az együttes. Kitették a „betegség miatt bizonytalan időre zárva” táblát anélkül, hogy elárulták volna, melyik zenész érintett, és pontosan mi a baja. Mi lesz itt? 

Pár napja az énekes, Brian Johnson nyilatkozott a The Cowhead Show-ban – ekkor derült ki, hogy valamelyikük beteg, de azt nem árulta el, kicsoda. (Felteszem, ha ő beszélt, akkor egészséges, tehát a fennmaradók közül lehet valaki.) A betegség természetéről annyit árult el, hogy nem életveszélyes, és a társ teljes felépülésére számítanak. Dátumok nem hangzottak el, így nem tudni, mikor kezdik újra a felvételeket, és mennyivel tolódik ki a beharangozott fantasztikus lemez megjelenése.
 
Úgy tűnik, az ausztrál rock csapat egészségi állapota mostanában egyre romlik, bár kétségtelen, hogy már mind benne járnak a korban. Legutóbb 2009-ben 6 koncertet kellett elhalasztaniuk Johnson csuklóműtéte miatt, azóta pedig inkább a régebbi számokból adtak ki válogatásokat (Ironman2 és Live At River Plate koncert-DVD). Reméljük, nem babonásak túlzottan, hanem folytatják az 1973-ban megkezdett utat a pokolba.
 
Forrás: nme.com
 
Bertoni

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Continuer

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Continuer

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Continuer

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Continuer

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky