Aki kedveli a jóféle Lovasi András, Lecsó és többi ex-Kispálos zenész fémjelezte Kiscsillag koncerteket, az nyilván örömmel fogadja a hírt, hogy szilveszter után, most újra Budapesten, egészen pontosan az illusztris Klebelsberg Kultúrkúriában ad koncertet február 3-án. Jegyekről érdemes időben gondoskodni!
A kezdetben hobbizenekarként induló Kiscsillag mára már Lovasi András (Kispál és borz, ének, gitár), Mihalik Ábel (Kispál és a Borz, dob), Ózdi Rezső (Kispál és a Borz, basszusgitár) és Leskovics Gábor (PUF) főzenekarává nőtte ki magát.
.A Kiscsillag debütalbuma – ekkor még Brautigam Gáborral a dobok mögött - a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb Lovasi anyaga volt. A 13+1 számot tartalmazó Greatest Hits vol. 1. 2006-ban jelent meg és a mai napig 8000 példány fogyott belőle. Jávor Pál meghozta az emberek kedvét, úgy látszik.
A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második lemezét Örökre szívembe zártalak címmel, amely 2009 tavaszán került a boltokba. A lemezmegjelenést az év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel.
A zenekar 2010 novemberében jött ki Sirály című kislemezével, amit a 2011. november 4-én megjelent Néniket a bácsiknak! című harmadik Kiscsillag nagylemez követett, amely hatalmas érdeklődéssel várt a nagyközönség. Szilveszterkor hatalmas tömeg előtt mutatták be a Barba Negrában, a Quimby társaságában, így különlegesség, hogy most újra Budapestre, a Klebelsberg Kultúrkúriban lép fel a csapat, amelyre máris meglehetősen nagy az érdeklődés.
Kiscsillag akusztikus koncert
Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest, 1028 Templom u. 2-10.)
2012. február 3. 20:00
Jegyár: 3500.-
Jegyek elővételben kaphatóak a helyszínen és a jegy.hu oldalon!
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. More
Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. More
A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. More
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. More
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. More