A 2011-ben Fonogram-díjat (Az év hazai felfedezettje) nyert Holdviola zenekar január 21-én a Klebelsberg Kultúrkúriában koncertezik. Előadásaik nem egyszerű popzenei koncertek, hanem a zene, a tánc, a színház, és a film ötvözete.
A Holdviola előadásokon VJ keveri élőben a háttér-animációt, és a néptáncosok speciális koreográfiája, valamint színpadi díszletek és egyéb vizuális élmények gazdagítják a műsort. Koncertjeiket a Szinvavölgyi Néptáncműhely koreográfiái színesítik.
Zenéjükben modern zenei formában, kicsit továbbgondolva elevenednek meg a gyönyörű magyar népdalok. Stílusuk elektro – folk, de dalaikban fellehetőek rock, pop vagy alternatív zenei elemek is. Letisztult dalaikat az teszi érdekessé, hogy bár nélkülöznek mindenféle autentikus zenei megoldást, a népdalok mégis megőrzik természetes hangulatukat.
A tagok (Barta Zsófi - ének, vokál, Farkas Péter -dob, bill.hangszerek, vokál, Gál Lajos -gitárok) 2005-ben találkoztak, és kezdtek el közösen zenélni, majd 2009-ben megjelent első kislemezük Bánat utca címmel, mely egyből országos hírnevet szerzett nekik. Azóta megjelent Madárka című bemutatkozó albumuk, a Vándorfecske című folytatás, valamint egy egész estés koncert DVD-je is.
Az igazi varázslatos Holdviola hangulatot mindenki átélheti, aki ellátogat következő koncertjükre, a Klebelsberg Kultúrkúriába! Felcsendül szinte az összes Holdviola dal, remek, talpalávaló dallamokat hallhatunk, és talán tartogat egy-két meglepetést is rajongóinak a zenekar!
Holdviola koncert
2012. január 21-én (szombaton) 19:00
Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom u. 2-10. - a Széll Kálmán tértől körülbelül 35 percre!)
Jegyár: 1800 HUF
Jegyek elővételben kaphatóak a helyszínen és a jegy.hu oldalon!
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. trvať
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. trvať
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. trvať
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. trvať
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať