3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2012

2012. január 6.

Mozit nyitnak a Fishing on Orfű szervezői

Copyright:

5 évre nyerte meg a patinás pécsi artmozi, az Uránia üzemeltetési jogát a Fishing on Orfű fesztivál szervezőinek új vállalkozása. Az üzemeltető cég ügyvezető igazgatója, Kálocz Tamás (aki egyben a FOO főszervezője és résztulajdonosa is) azonban nem egy átlagos mozit álmodott meg.

Kálocz Tamás elmondása szerint az Uránia egy multifunkciós, különleges hely lesz, ahol koncertek, színházi előadások valamint filmvetítések is helyet kapnának. A fiatalabb korosztálynak játszóházat is szerveznének, valamint egy hangulatos kávézó kialakítása is tervben van.
 
„Fontos, hogy tovább szélesedjen a zenei- és egyéb kulturális eseményeknek helyt adó intézmények sora Pécsett.” – mondta el Kálocz. Az Urániának pedig pont a sokszínűség lehet az igazi erőssége. Amellett, hogy hétvégénként többszáz fős koncerthelyszínként működik majd a nagyterem, a hét további napjaiban is megéri majd ellátogatni az Urániába, hiszen a szervezők egyáltalán nem adják fel a hely mozi jellegét: „Tematikus vetítéseket tervezünk , számos témakörben, baráti áron, de nem a megszokott mozizós hangulatban.” – mondta el az ügyvezető. A tervek szerint itt nem sorszékekből, hanem családias módon, fotelekből és kanapékból nézhetjük majd a művészettel, zenével, vagy akár sporttal kapcsolatos filmeket. „A cél egy olyan kulturális köpont létrehozása, ahol a hétvégi nagykoncertek mellett vasárnap el lehet hozni a  gyerekeket játszóházba vagy egy rajzfilmre, és hétköznap is bármikor jólesik beülni akár egy kávéra, akár egy rendkívüli vetítésre.” – mondta el Kálocz Tamás. 
 
A különleges hely kialakítására a helyszín is kíváló: az 1936-ban épült Uránia  Pécs két igazi, patinás artmozijának egyike, ami 2011 novembere óta üresen áll. Az új vállalkozásba Kálocz a Fishing on Orfű fesztivált is szervező társaival vágott bele. Felmerülhet a kérdés, hogy a FOO szervezésében szintén részt vállaló Lovasi András milyen formában vesz részt a szórakozóhely működtetésében. „András nem tulajdonos a mozit üzemeltető kft.-ben, tehát – korábbi híresztelésekkel ellentétben - nem „vele indul újra az Uránia”. Nem is érne rá egy ilyen kaliberű projekt napi feladataiban részt vállalni, de természetesen szakmai tanácsaival segít bennünket.” – mondta el Kálocz.
 
A tervek szerint az Uránia február közepén-végén nyitja meg kapuit.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. december 13.

Fishing on Orfű 2013 – Kispál-nap és karácsonyi akció

A világ legnagyobb orfűi fesztiválja tematikus nappal bővíti programját 2013-ban. A június 19-22 között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű első napja a Kispál és a Borz előtt tiszteleg majd. Az immáron 4 naposra duzzadt alterfesztre december 24-ig akciósan 10990 Ft-ért lehet bérletet vásárolni. Tovább

2012. június 26.

Gyenge csuklójú lányok mászólábbal a Fishingen! – Galéria! 

Remélhetőleg még senki sem unja a Fishing on Orfűs beszámolókat, de az a nagy helyzet, hogy ezt még ki kell bírnotok. Ott hagytam abba a sztorit, hogy Palika egy állat, a Tej koncert meg vicces volt, de az este halad tovább a megszokott mederben, és távolról azért csak bele kellett hallgatni az Európa Kiadóba is.  Tovább

2012. június 26.

Lázadás! Statikus fröccstúra és Tej a Fishing harmadik napján! 

A Fishing harmadik napja elég lazán indult, ahhoz képest mennyire természetellenes mosollyal keltem fel. Mert ugye ki szereti, hogyha azért nem tud aludni, mert 800 fok van a sátorban, és nem kap levegőt?! Ezek után viszont beindult a fröccstúra projekt, csak kicsit másképp. Mert az egyszerű megoldások nem érdekelnek.  Tovább

2012. június 25.

Fishing on Orfűig telet az Isten Háta Mögött, és egyéb jóságok 

Fishing on Orfű második napján érkeztem meg a fesztiválra, és nemcsak azért éreztem totális extázist az első perctől kezdve, mert végre valahára leszállhattam a Budapest-Pécs IC-ről, hanem azért is, mert amikor megpillantottam a környezetet, már kárpótolva éreztem magam azért amiért ennyit kellett szívnom a megérkezésemig. Első fesztiválom a nyugalom szigetén.  Tovább

2012. június 25.

Első nap a Fishingen: agyeldobós katarzis és ufók! 

Mivel a tavalyi Fishing  számomra a szezon legjobb fesztiválja volt, ezért nagyon vártam milyen lesz a 2012-es. Sokáig gondolkoztam, hogy mit mondanék, mikor megkérik, jellemezzem az orfűi fesztivált. Jelentem a hétvégén megszületett a tökéletes jelző. A Fishong on Orfű a „szívem csücske fesztivál” kategória.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky