Tehát a pénteki napra datálható érkezésem, és addigra már egy elég erős napot tudtak maguk mögött a FOO látogatói. Mivel nekem ez a fesztivál valahogyan eddig kimaradt, mindenre úgy csodálkoztam rá, mint szűzlány, a… fejezze be mindenki úgy, ahogy akarja. Egyrészt a környezet lenyűgöző, mint ahogyan az is, hogy mennyire kedvesek a fesztivál dolgozói (mínusz a pultosok). Első körben a borfaluba látogattam el, mert az idei PaFe rossz tapasztalatai után gondoltam csak érdemes letesztelni, hogy milyen az orfűi felhozatal. Jelentem: borban nem volt hiány, ahogyan az ízük jóval jobb volt, mint más fesztiválokon, plusz ár-érték arányban a lehető legjobb helyen jártam.

 

A másik, ami meglepett, hogy mennyire békés a fesztivál. Leginkább olyan érzésem volt, mintha valami táborba csöppentem volna, ahol éppen mindenki csendes pihenőn és szabad foglalkozáson vesz részt. Kettőig nagyon a pultok sem voltak nyitva, úgyhogy kellőképpen fel tudtam készülni az este további részére. Az első koncert azon a napon, ami érdekelt is a Képzelt Városé volt, melyet inkább úgy döntöttem, hogy nem a szaunaszerű Time Out színpadnál, hanem az Óriás kempingben felállított sátrunk mellől hallgatok végig. Így háttérzenének tökéletes volt, még úgy is, hogy így alapvetően aligha beszélhetünk koncertélményről. Ezek után kénytelen voltam felhúzni magamat a Panoráma Cemping tetejére, ahol megtaláltuk a világ legjobb helyét, a WC mögötti árnyékos részt, ahonnan nemcsak a tavat látod kristálytisztán, de egyben a Nagyszínpadra is ráláttunk, onnan pedig a Budapest Bár koncertjét élveztük. Vagy hát élveztem volna, de én sosem voltam annyira oda értük, hogy ne pofázzam inkább végig a többiekkel.

 

A fesztiválon innentől kezdve a következő vonalon mozogtam: Uránia Nagyszínpad – Petőfi – BB Nagyszínpad, tehát mindenki, aki ott volt érzékelheti, hogy nagyjából 5 cm-eket tettem meg, de ebben a „nagy túrában” annyira elfáradtam, hogy 5 percenként le kellett ülni valahová. Ezért volt meglepő, hogy egészen Isten Háta Mögött előttig egy ismerőssel futottam kb össze. Ez csak azért érdekes, mert az volt a tervem, hogy összesen két barátomat avattam be abba a ténybe, hogy érkezem a Fishingre, így a többieknek meglepetés lesz a személyem (kinek jó, kinek nem, ugyebár). Ez olyannyira jól sikerült, hogy akire a legjobban számítottam, hogy örülni fog, az érkezésem után nagyjából 6 órával tudomást is szerzett rólam, viszont a reakciója még engem is meglepett, ugyanis elsírta magát. Remélhetőleg örömében. Így volt szép az Isten Háta Mögött koncertre megérkezni, melynek különlegessége, hogy idén elvileg ez az egyetlen fellépésük volt. Hát, kurvára hiányoztak, de tényleg. Volt valami a levegőben, mert ez a fellépés nagyon mélyen érintett, biztos egy különleges kapocs a zenekar, meg a közönség között. Az Áttelelésnél azt éreztem, hogy elsírom magam, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Most meg azért sírom el magam mindjárt, mert, hogy lehet ilyet írni egy –elméletileg– metál zenekarról. Összességében tényleg nagyon jó volt, és ahogy Palika is megjegyezte, lehet évente egyszer érdemes fellépni, úgy mindenki pozitívan fog hozzájuk állni. Hát, én eddig is szívesen láttam őket. Egyébként, még lesz szó a későbbiekben Palikáról, ezt csak azért jelzem most, mert előrevetíti azt, hogy innentől kezdve úgy éreztem magamat, mintha az Óriás zenekar táborába lettem volna két napig, ahol a haverjaikkal közösen fellépnek, és megtűrik a látogatókat. Ebből látszik az is, hogy mennyire nem voltam Quimby-n.

 

Innentől viszont sodródtam az árral, és kellő alkoholegység után beleegyeztem, hogy beállok a Vad Fruttik koncerten a harmadik sorba, mert az nyilván rettenetesen vicces lesz. Olyannyira, hogy kénytelenek voltunk megállaptínai, hogy én vagyok a zéró rajongója a zenekarnak, mert én voltam előző nap a MÜPA-ban is, pénteken meg rögtön első sor középig nyomom magam. Miután kellőképpen kellemetlenül éreztem magamat a koncerten, és sikerült rávenni a barátnőmet is, hogy jobb nekünk, ha felmegyünk a domb tetejére, jött a totális szürrealitás. Egyrészt azért, mert négykézláb másztunk fel hárman a dombra, ami kívülről nagyon vicces lehetett, de persze ez is csak azért volt, mert akkor még nem voltunk tisztában a „mászóláb” fogalmával. Másrészt azért, mert fentről teljesen más élmény volt a koncert. Mondanám, hogy ordítva üvöltöttem a számokat, és mondom is. Így volt. 

 

Ekkor viszont már lehetett sejteni, hogy engem ez a fesztivál ki fog vetni magából. Persze ez nyilván nem azért van, mert van egy nyers stílusom, ami az emberek értelmesebbik felének nem jön be. Sajnos aznap Gestapó tisztre ittam magamat, ez nagyjából annyit takart, hogy nem kontroláltam azt, amit gondoltam, így sikerült kitermelnem magamból a Fishing on orfű első hivatalos szararcának járó díjat. És mindeközben váltig állítottam, hogy józan vagyok.

 

Mindegy, azért még Supernemen  boldog voltam, de egyébként amire odaértünk tökre el is felejtettem, hogy az lesz, úgyhogy 10 percen belül kétszer örülhettem ugyanannak a hírnek. A koncert tök jó volt, Szabiék is nagyon elemükben voltak, ezért szerintem konszenzusra juthatunk abban, hogy ez a koncert, mind a zenekarnak, mind a közönségnek elég jól esett.

 

A fellépés végeztével, mivel sok alternatíva nem volt a Szenes sátorban kötöttünk ki, ahol meguntam, hogy mindenki hülyének néz, és inkább lefeküdtem, mert jobb a békesség. Egyébként Melon játszott, de ez most szerintem mellékes információ.

 

Következő nap negyed 9-kor arra keltem, hogy újból 70 fok van. 

 

Fotó: Illár Eszter 

-gabriella-