3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2011. november 29. | Hobi

Rolling Stones és a túlélés

Copyright:

Alakulásának 50. évfordulóját ünnepli hamarosan a Rolling Stones. A fél világ pedig azt lesi vajon a fiuk megpróbálják-e majd a lehetetlent, és ha igen, túlélik-e. Ezt tesztelik majd egy világkörüli turnén.

Úgy néz ki, a Rolling Stones hamarosan legnagyobb világkörüli útjára indulhat, harangozta be nem olyan régen biztos forrásuk. Hiszen olyan kerek számot ünnepelnek, amely kevés ilyen híres együttes számára lehetséges. Jelen felállásban a Stones átlag kora 67 év, és egyáltalán nem úgy néz ki akarnak e egy turné sorozatot. Valószínű inkább, hogy ez csak egy kötelező feladat lesz.
      
Legutoljára a „Bigger Bang Tour” (2005-2007)  keretében ugyan felkapták a hangszereket, hogy felrázzák a világot, de azóta már évek teltek el. Akkor Mick Jagger a turné végén elmondta, nem ez lesz életük utolsó fellépése, de valószínű akkor még, erre ő se tervezett.
 
Keith Richards aki a legpozitívabb ebben, minden gond nélkül vállalná a lehetőséget. Mondjuk állítólag, így is egy orvosi csoda, hogy egyáltalán még élhet. 
Eseményekre így reflektált: 
 
„A világért sem értem miért ne tudnánk valami show-t összehozni a jövő évre, én tuti számolnék vele!” Én vissza is hívnám „Bill Wyman” és „Mick Taylor” is. - Miért ne, 50 évesek leszünk, buli lesz.” 
 
Mick Jagger ennél már azért jóval óvatosasban fogalmazott, és érezhetően próbálta is redukálni Keith-et.
 
„Elég elképesztő ha belegondolsz?!
- Végül is minden lehetséges.”
 
Egy biztos, a fiúk nagyon aktívak. Szinte a csapat összes tagja vagy lemezt készít vagy könyvet ad ki, vagy saját zenekarukkal tért vissza egy kisebb turnéról éppen. Ebbe viszont ki mennyire lesz benne, még kérdéses. Elvileg Richards és Jagger decemberben ülnek össze, hogy megbeszéljék a részleteket.
 
Hobi
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Seguir

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Seguir

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Seguir

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Seguir

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky