Az időtlen és egyedi hangzásáról is ismert Sade november 23-án teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. Fiatal, idős; kicsi, nagy; diszkós, rocker; anyu, apu, gyerek, mindenki, aki megjelent az Arénában úgy érezhette, hogy olyat kapott a (rengeteg) pénzéért, amit csak ritkán kap az ember: Két órányi varázslatot.
A Sade Adu énekesnő vezette formáció eddigi 25 éves karrierje során hatalmas sikereket ért már el világszerte. Debütáló albumuk, az 1984-es "Diamond Life" óta az együttes mind az öt lemeze bekerült a Billboard Top10-be, és több mint 50 millió albumot adtak el világszerte. Az American Music Awards, MTV Video Music Awards jelölések mellett, három Grammy-díjjal is elismerték őket - az elsőt 1986-ban a "Legjobb új előadó" kategóriában, majd 1994-ben a "Legjobb R&B előadás" kategóriában, illetve 2002-ben a "Legjobb popalbum" kategóriában a "Lovers Rock"-kal.
A Sade zenéjét sokan tartják „rétegzenének”, és a különösen rosszmájúak szerint az általuk képviselt műfaj a hálószobából és romantikus vacsorák mellől nem tud kilépni, de ameddig ez a „rétegzene” képes csordultig tölteni az Arénát, addig nem is érdemes a kételkedők meggyőzésével fáradni.
A legutóbbi stúdióalbumról az abszolút siker, a Soldier of Love nyitotta tegnap az estét, és a tökéletes hangzás és az akkor még csak épp felvillantott video effektek máris elfeledtették a közönséggel az egy órás várakozást. A „szokásos” Budapest köszönöm! elhangzása után pedig olyan őszinte és szívhez szóló monológot hallottunk az énekesnőtől, amitől még a legszőrösszívűbbek is ellágyultak. Már korábbi interjúkban is elhangzott, Sade az albumok közötti hosszú időközöket meggyőződésbeli, hitelességi kérdésnek tartja, és csak akkor készít új lemezt, amikor úgy érzi, hogy van valami mondanivalója. Hatványozottan igaz ez a koncertekre is, és az első három szám után már nem is kételkedtem, hogy „Budapest, Ti a legjobbat érdemlitek” meg is fog telni csordultig tartalommal.
A közel két órában felcsendültek a legnagyobb slágerek – nem mintha tudnék mondani kevéssé sikeres Sade dalt – megszólalt a Your Love Is King, A Kiss Of Life, No Ordinary Love; A Sade névjegyének is tartott Smooth Operator, a Sweetest Taboo. A Moon and The Sky kifejezetten új hangszereléssel, tökéletes fény és videotechnikával tette tökéletessé az audiovizuális élményt. A Sade formációban minden tag egyenrangú, és a legjobb, abban, amit csinál, közülük is kiemelkedik azonban Stuart Matthewman gitáros/szaxofonos, akinek szólói alatt szinte lélegzetet sem mert venni a közönség.
Minden ízében professzionális, tökéletes, őszinte és lenyűgöző volt tehát a koncert, ami során a közönség hol felállva énekelt, hol mosolyogott, hol sírt, hol extázisba került. Ilyet pedig tényleg csak a legnagyobbak tudnak művelni a közönséggel. Sade, várunk vissza Budapestre!
Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább
Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább
Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább
Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább
Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább