A Grammy-díjas énekes és dalszerző Seal nyolcadik stúdióalbuma, a Soul 2 2011. november 14-én jelenik meg. Az első kislemez a “Let’s Stay Together”, melyet már a hazai rádiók is előszeretettel játszanak. A gyűjteményen ismét a két legendás producer, Trevor Horn (Seal, Seal II, Human Being) és David Foster (Soul, Commitment) írányítása alatt dolgozott az énekes. Ezen a lemezen elsősorban a hetvenes évek klasszikusai csendülnek fel, olyan előadók dalai, mint pl. Marvin Gaye, Bill Withers, Al Green, vagy Teddy Pendergrass.
A felvételek Londonban és Los Angelesben készültek. “Húsz éves karrierem folyamán két dolog éltetett folyamatosan: hogy jó számokat írhassak és hogy énekelhessek. A Soul 2 dalai természetes folytatásai az előző Soul albumnak, és mind örök klasszikusok.” – mondta Seal. – “Az egyik legfontosabb oka, hogy még mindig zenélek, az "együttműködés ajándéka". Olyan mázlista vagyok, hogy két zsenivel dolgozhattam együtt ismét, akik nap mint nap inspiráltak engem.”
A 2008 novemberében megjelent Soul világszerte kasszasiker volt, rengeteg platina és aranylemez státuszt ért el.
Seal karrierje során négy Grammy-díjat nyert, több mint 20 millió albumot adott el. Romantikus dalai, mint a "Prayer For the Dying”, a Grammy-díjas “Kiss From A Rose” és a “Don’t Cry”, vagy a “Love’s Divine” rajongók és kritikusok kedvencei egyaránt. Több különböző zenei stílusban is megállja a helyét, példa erre a debütáló 1991-es album, a System, amely a brit house music/rave szcéna kedvence volt.
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább